Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Tiszteletbeli izraeli konzulátus nyílt Magyarországon

Példaértékűnek nevezte Izrael és Magyarország kapcsolatát a debreceni tiszteletbeli konzuli képviselet keddi megnyitásán Jószéf Amrani, Izrael állam budapesti nagykövete.

A vezető diplomata méltatta a két ország együttműködését a kultúra, a tudomány, az oktatás és a gazdaság területén, és azt mondta, elhivatottak a kapcsolatok további erősítésében.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere hozzátette: több mint 300 izraeli diák tanul a Debreceni Egyetemen, s a múlt évben indított Debrecen-Tel-Aviv menetrend szerinti repülőjárattal megháromszorozódott az Izraelből Debrecenbe látogató turisták száma, akiknek adott esetben ugyancsak nagy segítséget jelenthet a most megnyílt tiszteletbeli konzulátus.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×