Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: baol.hu

Svébis Mihály: a magyar lakosság rendkívül beteg

A pazarlás és a pénzhiány egyszerre van jelen az egészségügyben – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke. Svébis Mihály szerint csökkent a rezidenselvándorlás az ösztöndíjaknak és a fizetésemeléseknek köszönhetően. Folytatni kell a bérelemeléseket – tette hozzá.

A ráfordításhoz képest jól működik a magyar egészségügyi rendszer – mondta kórházszövetség elnöke.

„Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar lakosság rendkívül beteg, tehát mi nagyon sokszor keressük fel az orvost”

– hangsúlyozta, hozzátéve: nyugati országok állampolgáraihoz képest egy magyar ember 5-6-szor gyakrabban fordul doktorhoz.

Hozzátette azonban, hogy az emberek sokszor fölöslegesen mennek el orvoshoz. A Ratkó korszakban született emberek tömegei hamarosan rázúdulnak az egészségügyre, amire az intézményrendszer nincs felkészülve – mondta Svébis Mihály, aki jelezte, vannak humánerőforrás-problémák is. „Van ápolónő hiányunk, van orvoshiányunk, bár itt közrejátszik az elvándorlás is, és ez az utóbbi időben lényegesen csökkent, de azért ezeket a problémákat az elkövetkezendő időszakban orvosolnunk kell” – fogalmazott.

A kórházszövetség elnöke szerint folytatni kell a béremelést, véleménye szerint további 30-40 százalékra lenne szükség, elsősorban a szakdolgozóknál. A kórházak finanszírozását is növelni kellene – tette hozzá. „Ha a finanszírozás elég lenne, akkor nem kellene minden év végén konszolidálni a kórházakat” – emelte ki Svébis Mihály.

Példaként említette, hogy hiányzik a rendszerből az amortizáció, a gépek cseréjének költsége. Az új beavatkozások, új technikák berendezéseket igényelnének, ezek ára azonban nagyon magas.

„Az egyik oldalon van az ésszerűtlen megszorítás, de ugyanakkor a másik oldalon pedig sok-sok millió forint megy ki az ablakon”

– fogalmazott. A túlköltekezés az eszközök beszerzésénél tapasztalható: ha azokat közvetlenül a gyártóktól vennék meg, a mostani ár feléért, harmadáért kapnák meg a kórházak, ehelyett ma tendert kell kiírni, amin a forglamazók indulhatnak el – mondta Svébis Mihály az Arénában.

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ahhoz, hogy vissza kell adni a területen dolgozók presztizsét, növelni kell a nővérek megbecsültségét, és nyugalmat kellene teremteni a szektorban. „Ahhoz, hogy nyugalom legyen, ahhoz kell megfelelő létszámú humánerőforrás, megfelelő finanszírozás, hogy bizonyos, jól kiszámítható keretek közöt tudjanak dolgozni a kórházak” – fogalmazott.

A kórházszövetsgének lesznek javaslatai az új kormány számára, a szaktárca továbbra is számíthat a szervezetre – mondta Svébis Mihály, aki kiemelte, az elmúlt két évben csökkent a külföldre vándorlás, ami a béremeléseknek köszönhető. Ezt azonban folytatni kellene.

„Ha ez a béremelés, fizetésrendezés folyamat lesz az elkövetkezendő időszakban, akkor el tudunk oda jutni, hogy ennek megtartó ereje lesz”

– hangsúlyozta.

Csökkent a rezidens elvándorlás is – mondta. Évekkel ezelőtt a végzettek csupán 40 százaléka jelentkezett a rezidens rendszerbe, ma 5200-5300 orvosjelölt van az országban. Mindössze 7 százalék jelezte, hogy külföldre megy. Nagy szerepe van ebben az ösztöndíjaknak. Svébis Mihály az Arénában azt mondta, a hálapénzt végérvényesen a bérek rendezése után lehetne kivezetni a rendszerből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×