Infostart.hu
eur:
380.85
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A kutyája életébe kerülhet, ha nem figyel erre

Magyarországon rohamosan terjed a kutyákat, rókákat és aranysakálokat is érintő szívférgesség fertőzés. Csütörtökön, a Szívférgesség Napján a szúnyogok terjesztette kór megelőzésére hívták fel a figyelmet.

2009-ben történt az első olyan eset, amikor a megbetegedett kutya nem járt külföldön, tehát biztosan Magyarországon fertőződött meg – mondta az InfoRádiónak Lukács Zoltán állatorvos. A tendencia azt mutatja, hogy azóta a fertőzöttség mértéke növekszik.

„A magyar szakemberek a tavalyi évben megállapították, hogy az Alföld endémiás, ami azt jelenti, hogy természetes parazitaként jelen van ez a területen” – hangsúlyozta a szakértő.

A nagy folyók közelében kedvező a környezet a szúnyogoknak, melyek a szívférgességet okozó kórokozó hordozói. „A legnagyobb magyarországi laboratóriummal állunk kapcsolatban, itt a beküldött vérminták esetében 16 százalékos gyakoriságot mutattak ki” – emelte ki.

Lukács Zoltán hangsúlyozta: fontos a megelőzés, hiszen a betegség halálos végkimenetelű. „A kezelés, ha már fertőzöttek a kutyák, rendkívül drága, kockázatos és időigényes” – tette hozzá.

A megelőzés két pillére: a szúnyogcsípés elleni védekezés egy gyógyszerrel - tabletta vagy csepp -, valamint - ha egy szűrés igazolta a lárva jelenlétét az állatban - a szívféreglárva elleni kezelés. „A legfontosabb, hogy a féléves szűrővizsgálatokra mindenképpen el kell vinni a kutyákat” – hívta fel a figyelmet az állatorvos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×