Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Elemzők az új kormányról és az ellenzék jövőjéről

Míg a miniszterelnök teljesen új alapokra helyezi a kormányt, addig az ellenzék sorait rendezi. A Nézőpont Csoport vezetője szerint az ellenzék több pártja a szétesés határán kezdi meg a munkát az új Országgyűlésben, miközben az utcán tüntetők éppen tőlük követelik az egységet. A Publicus Intézet ügyvezető igazgatója szerint őszre fog kibontakozni egy ellenzéki összefogás körvonala. A tüntető tömeg pedig egy alkalmas vezetőt keres, aki képviseli.

Míg Orbán Viktor és a Fidesz a kampányban nem hirdetett programot – jelszavuk ugyanaz volt, mint négy éve: folytatjuk! –, most a miniszterelnök új kormányt állít fel, új struktúrát teremt új emberekkel. Pulai András a Publikus Intézet ügyvezető igazgatója szerint még nem lehet tudni, hogy mire készül a kormányfő.

„Orbán Viktor teljesen új alapokra helyezi a mostani kormányt, sőt adott esetben máshogy is nyúl az ügyekhez, mint ahogy korábban tette”

– fogalmazott a szakértő. „Azt hallani, hogy meglehetősen gyorsan szeretne Orbán Viktor kormányt alakítani” – tette hozzá.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője szerint orbán Viktor nem a kormányzás céljait, hanem az eszközeit akarja megváltoztatni. „Nem hiszem, hogy a gazdasági stabilitás, a munkahelyteremtés vagy a nemzeti tulajdonnak a kiterjesztése változna meg. Ugyan a szavak szintjén valóban nagy átalakításokról lehet hallani, de

a kiszivárgott információk szerint azért több lesz a hivatalban maradó, mint a hivatalából távozó miniszter”

– fogalmazott a szakértő.

A Nézőpont Csoport vezetője úgy véli,

Vona Gábor stratégiai hibát követett el azzal, hogy lemondott a Jobbik elnöki posztjáról.

„Vezető nélkül a pártban is a széthúzó erők jelentek meg, a Jobbik három részre szakadhat” – hangsúlyozta. Az elemző szerint a három csoportot a radikálisok, a Vona Gáborral szimpatizáló jobbikosok, valamint az egyik körbe sem tartozó politikusok alkothatják; utóbbiak lehetnek a széthúzás igazi vesztesei.

A szocialistáknak egyelőre nincs komolyan vehető elnökjelöltjük,

mint ahogy megoldásuk sem az anyagi és politikai válságukra, a Párbeszéddel létrehozott frakciószövetslgük pedig a Fidesz-KDNP utánzása, ami több felszólalást eredményez, de semmi mást – tette hozzá az elemző.

„Ez itt inkább a túlélésről szóló leleményes megoldás”

– értékelte a szakértő.

Mráz Ágoston Sámuel szerint az LMP-t is a szétesés fenyegeti. „Az eddig is gyenge párt tovább gyengülhet, még akkor is, hogyha a frakció a mostani jelek szerint 9 fős lesz” – véli az elemző.

Az ellenzék most tisztújító üléseken próbálja rendezni sorait, Pulai András szerint az már most látszik, hogy nem folytathatják úgy, mint eddig,

őszre valószínűleg ki is bontakozhat egy koalíció, az összefogás körvonala.

„Elképzelhető, hogy lesz egy vagy kettő ellenzéki párt, elképzelhető, hogy pártoknak a szövetségei fognak megjelenni” – tette hozzá az elemző.

A szombati kormányellenes tüntetésről

"Ti vagytok az ellenzék" – Karácsony Gergely szavaival biztatta a több tízezres tüntető tömeget a hétvégén Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester. Pulai András szerint a tüntetők is megmozdulásaikkal keresik az alkalmas vezetőjüket. „Lehet, hogy Márki-Zay lesz az ellenzéknek az új vezetője, de azért én erre nem tennék olyan nagyon sok pénzt, az viszont biztos, hogy valamiféle katalizátor szerepet fog játszani abban, hogy az ellenzéki erők összefogjanak” – hangsúlyozta. Pulai András szerint Márki-Zay Péter nem rendelkezik még elég politikai tapasztalattal az ellenzék vezetéséhez.

Az utcai tüntetéseknek még mindig nincs vezetőjük. Márki-Zay Péter sem az – mondta a Nézőpont csoport vezetője. „Az ő személye egyelőre még nagyon messze van attól, hogy az összes ellenzéki szavazó számára választható alternatíva legyen” – fogalmazott a Nézőpont Csoport vezetője, aki hozzátette:

„A következő néhány év várhatóan arról fog szólni, hogy a parlamenten kívüli ellenzék a parlamenti ellenzékkel is állandó vitában fog állni”.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a kormányellenes tüntetések ebben a formájukban egyelőre csak a választási vereség miatt érzett keserűség feldolgozásáról szólnak, semmi többről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×