Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.76
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Gyurcsány Ferenc elmondta, hol kell szerinte megnyerni a választást

Gyurcsány Ferenc szerint az a helyes, ha az egyéni választókerületekben dől el az, hogy melyik párt nyeri meg a 2018-as országgyűlési választásokat. Mint mondta, az országnak többre van szüksége, mint a kormányváltás, de kevesebbre, mint egy forradalom.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi, Nyíregyházán megtartott fórumán emlékeztetett, a Fidesz jelenlegi jelentős többségét az biztosítja, hogy 96 egyéni választókerületet nyert meg 2014-ben.

Az ellenzéki összefogás fontosságát hangsúlyozva Gyurcsány Ferenc rögzítette,

ezért volt "kötelező" egyéniben megállapodni, ennek eredményeként pedig hatvan helyen nem indít jelöltet a párt.

Ebben messze a DK hozta a legnagyobb áldozatot - jelentette ki.

Az országos listáról szólva megjegyezte, "az MSZP is bent lesz és nyilván mi is bent leszünk", emiatt nem kell kompromisszumot kötni a párt politikájában, vagyis jobban megmutatkozik a DK egyértelműbb, "polgáribb, erős európai elkötelezettségű" karaktere. Gyurcsány Ferenc szerint ezzel az MSZP is jobban megmutathatja pozitív értelemben vett kompromisszumkészségét, hagyományos szociáldemokrata karakterét.

"Remélem, hogy mire eljön a választás napja, addigra alapvetően tiszta lesz a képlet és nem fognak legalább demokratikus oldalról riválist, ellenfelet látni sem a jelöltjeink, sem pedig a szavazók" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

A fórumon Gyurcsány Ferenc bemutatta az MSZP és a DK közös nyíregyházi jelöltjeit, az 1-es választókerületben a DK támogatásával induló Csabai Lászlónét, Nyíregyháza volt MSZP-s polgármesterét, a 2-esben pedig a DK-s Helmeczy László ügyvédet, korábbi fideszes megyei közgyűlési vezetőt. Utóbbi jelölt párthovatartozására utalva a Demokratikus Koalíció elnöke elmondta, nem Helmeczy László változtatott pártot, amikor csatlakozott a DK-hoz, hanem ennyire megváltoztak politikai határok.

Az, amit a Fidesz a 1990-es években különböző ügyekben gondolt és amilyen világot képviselt, azt már nem a Fidesz képviseli, hanem a DK, tehát "bizonyos értelemben, láss csodát, én vagyok a leginkább Orbán-követő" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, mindaz, amitől sokaknak frissnek tűnt a Fidesz a 90-es években, amiért nagy volt a támogatottsága - vagyis "az egyenes, őszinte, kemény beszéd miatt" - , az ma már a DK-t jellemzi.

A megjelent pártszimpatizánsok előtt Gyurcsány Ferenc megerősítette, az országnak többre van szüksége, mint egy kormányváltás és sokkal kevesebbre, mint egy forradalom. Mint mondta, nem lehet kockáztatni a megmaradt, hétköznapi biztonságot és ezért a választásokon kell legyőzni Orbán Viktor rendszerét.

Olyan mély átalakítást kell hozni, amely messze túlmutat egy szokásos kormányváltáson, hiszen a legtöbb nagy kérdésben, "mint a tűz és a víz", úgy állunk egymáshoz - mondta a DK elnöke.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×