Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.7
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Egy felmérés szerint a Jobbik baloldali szavazatokat is megszerezhetne

Egy felmérés szerint a Jobbik baloldali szavazatokat is megszerezhetne

A baloldali pártok esetében is, valamint a Jobbik és a baloldali pártok szimpatizánsainál is megmérték az átszavazási hajlandóságot.

Az MSZP és DK szavazói között érzékelhető, hogy nyitottak a másik pártjára: minden ötödik szocialista szimpatizáns nyitott a Gyurcsány Ferenc-féle pártra,  a DK-szimpatizánsok pedig mintegy 7 százaléka nyitott az MSZP-sek felé. Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője a friss kutatásukra hivatkozva elmondta,

több átpártolási szándékot is megvizsgáltak, aminek a legnagyobb nyertese az LMP lett.

Mind az MSZP, mind a DK, mind a Jobbik táborából nagyjából egytizednyi szavazó szimpatizál a zöldpárttal. Az is érdekes, hogy a Fidesz tábora „zárközösségként” nem mutatott semerre sem átpártolási szándékot - tette hozzá Závecz az InfoRádiónak.

Ha nem szigorúan vizsgálják az átpártolási szándékot, hanem a hétfokú skála közepe felé ("Lehet, hogy a Jobbikra szavazok, lehet, hogy nem"), akkor az látszik, hogy

a baloldali szavazók körében nincs teljes elutasítottság a Jobbik irányába.

Az MSZP-sek bő egytizede nem utasította el egyértelműen a Jobbik támogatását, a DK-nál ez az érték 8 százalék, míg az LMP esetében 4 százalék volt. A Závecz Research vezetője hozzátette, ez a fajta hozzáállás a baloldali szavazóknál lehet, hogy nem konkrét átszavazásban jelenne meg: viszont abban az esetben, ha a baloldal jelöltje visszalépne, akkor talán a Jobbik egyéni képviselőjelöltjére szavaznának.

„A Jobbikosoknál is azt látjuk, hogy az MSZP felé, vagy az LMP felé – a DK irányába kevésbé – van egy 10 százalék körüli »lehet, hogy igen, lehet, hogy nem« típusú nyitottság” – mondta Závecz Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×