Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Újabb információ a 3-as metró akadálymentesítéséről

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint a kormány és a főváros képviselőivel folytatott szerdai egyeztetésen elérték, hogy a 3-as metró húsz állomásából tizennyolc akadálymentes lesz, ugyanakkor azt szeretnék, ha az összeset akadálymentesítenék, így a Pöttyös utcait és az Ecseri útit is.

A szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében idézték Kovács Ágnest, a MEOSZ elnökét, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezettek a teljes körű akadálymentesítésért.

"Méltányoljuk a főváros és a kormány mozgássérültekért, idősekért és kisgyermekes családokért tett lépéseit, ugyanakkor szövetségünk továbbra is kiáll amellett, hogy a fogyatékossággal élő személyek közlekedéshez, illetve hozzáféréshez való joga emberi jogi kérdés" - közölte az elnök.

Kiemelte: ennek szellemében harcolnak tovább a teljes körű akadálymentesítés megvalósulásáért. Azért, hogy a Pöttyös utcai és az Ecseri úti megállók is egyenlő eséllyel hozzáférhetőek legyenek.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy szerda délután a kormányzat képviselői egyeztetést kezdeményeztek Kovács Ágnessel, valamint Tarlós István főpolgármesterrel.

Tarlós István a tárgyalást megelőzően a MEOSZ elnökét személyes találkozóra hívta, amelyen Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Radnai Tibor, a 3-as metró beruházásának projektigazgatója is részt vett.

Kovács Ágnes elmondta: a főpolgármester ígéretet tett arra, hogy Budapest saját erőforrásból magára vállalja a Kálvin téri mellett öt további állomás akadálymentesítését.

A megbeszélés után a MEOSZ további egyeztetést kezdeményezett a fővárossal a tervek megismerésére, ugyanis csak olyan műszaki megoldást tud elfogadni, amely önálló, biztonságos és méltóságteljes használatot eredményez.

A teljes körű akadálymentesítésről délután folytatott kormányzati egyeztetésen Kovács Ágnes és Szeneczey Balázs tájékoztatta a kormányzati oldal képviselőit arról, hogy a főváros ígéretet tett tizennyolc megálló akadálymentesítésére. A MEOSZ elnöke jelezte, hogy a fennmaradó két állomás esetében is ragaszkodnak a teljes körű akadálymentesítéshez.

Megerősítette: nem tekinti egyenrangú, alternatív megoldásnak a metróvonal kiváltását felszíni közlekedéssel, mert alacsony padlós buszokkal nem tudnak ugyanakkora járatszámot biztosítani.

Ezenfelül egy buszjáratot - költséghatékonyság címén - bármikor meg lehet szüntetni, így az akadályok újrateremtődhetnek - tette hozzá.

Kovács Ágnes arra kérte a kormány képviselőit, hogy biztosítsák a költségvetésből a fennmaradó két megálló teljes körű akadálymentesítéséhez szükséges összeget. A kabinet képviselője jelezte: amennyiben a főváros a további két állomásra vonatkozó akadálymentesítési javaslatot is előterjeszt, a kormány megfontolja a finanszírozást.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi nyilatkozatában már tett erre ígéretet - jegyezték meg.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×