Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Pléh Csaba: toleranciára van szükség az iskolákban

Pléh Csaba: toleranciára van szükség az iskolákban

A pedagógusok képzésében még meghatározóbbá válik a gyakorló időszak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pléh Csaba pszichológus, nyelvész. A Magyar Tudományos Akadémia közoktatási elnöki bizottságának vezetője szerint a digitális kultúra fejlődésével jelentős átalakul a pedagógusok szerepe.

„Amikor létrejöttek a nyomtatott könyvek, sokáig a kézzel írott könyvet és a kézzel írott információt még biztosabbnak meg szebbnek tartottuk” – emlékeztetett Pléh Csaba. „Ugyanilyen átmenetben vagyunk” – jelentette ki.

„Az átmenetnek vannak előnyei is”

– tette hozzá.

Akik több kultúrának is tagjai, sokkal kifinomultabban képesek egymás gondolatait és szempontjait figyelembe venni. Tehát annak, hogy a ma iskolába járó nemzedék két megjelenítési és tanítási mód világában él, megvannak az előnyei is, például könnyebben hasonlít össze különböző szempontokat – hangsúlyozta az MTA közoktatási elnöki bizottságának vezetője.

Az iskola ráépül az ember különleges antropológiai vonására, a hosszú gyermekkorra. Ez a hosszúra nyúlt fejlődési szakasz minden kultúrában – még az ősi gyűjtögető-vadászó törzsek is – a tanulás időszaka. Így a digitalizáció az erre szánt éveket nem fogja megszüntetni – véli a pszichológus.

Az iskolai körülmények azonban változni fognak

– emelte ki.

Az új információs forrásoknak köszönhetően a tanító és a tanár egyre kevésbé lesz a tudás hordozója, az oktatók feladata az lesz, hogy rámutasson egy érdekes jelenségre, majd a diákok önálló gyűjtőmunka alapján bemutatják következő órán a megszerzett ismereteket róla.

„Sokkal nagyobb lesz a pedagógusok mentori szerepe”

– hangsúlyozta Pléh Csaba. Erre a hagyományos tanár- és pedagógusképzés még nem készíti fel a szakembereket, így a bizottsági vezető fontosnak tartja, hogy fejlődjön az oktatás, és elősegítse, hogy a végzett tanár megfelelő információkeresésre, a kritikai gondolkodásra és önállóságra nevelje a diákokat.

Az iskolának továbbra is szerepe lesz abban, hogy a kulturális kódokat megismertesse a tanulókkal, és a diákok megtanuljanak írni, olvasni, számolni, énekelni, rajzolni – véli Pléh Csaba. Szerinte nem helyes az a megközelítés, hogy a gyerekeknek billentyűzeten kell az írást elsajátítaniuk.

A szakértő úgy gondolja, a hangsúlyt az elméleti tudás átadásáról a tényleges gyakorlatra kell helyezni, ebben fontos szerepe lesz a pedagógusképzésben az újonnan előírt gyakorló évnek, amelyet egy pedagógiai intézményben kell eltöltenie a tanárjelöltnek.

Azt is meg kell tanulnia a pedagógusoknak, hogy „a kívülről származó információk ne letorkolás tárgyai legyenek”, hanem az órán dolgozzák fel a különböző – akár az internetről összeszedett – ismereteket – hangsúlyozta a pszichológus.

„Egy toleráns attitűd elsajátítására van szükség”

– fogalmazott. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×