Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Most először külön témája is van az ökumenikus imahétnek

Most először külön témája is van az ökumenikus imahétnek

Az üldözött keresztények melletti kiállás a fő témája az idei ökumenikus imahétnek - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy a keresztény felekezetek és hívek ilyenkor rendre közelebb kerülnek egymáshoz.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy ezúttal van külön témája is a vasárnap kezdődött ökumenikus imahétnek. Ez az első alkalom, hogy már az első napon sajátosan is megemlékezünk az üldözött keresztényekről, bármilyen felekezethez is tartozzanak és bármilyen üldöztetés vagy hátrányos megkülönböztetés is éri őket - mondta az InfoRádióban.

"A vértanúság ökumenizmusa fontos jele korunknak"

- hangsúlyozta Erdő Péter, kifejtve, hogy ezekben az országokban, ahol a keresztényeket üldözik, nem kérdezik, hogy pontosan milyen felekezethez tartoznak. Azért kell szenvedniük vagy meghalniuk, mert keresztények.

A római katolikus egyházi vezető szerint az imádság jelenti az egyik közös alapot a keresztény egyházak között.

Katolikus, protestáns, ortodox, anglikán és más közösségekben is tartanak most az imahetek. "Általában az a jellemző, hogy mi tudunk együtt imádkozni.

A keresztény felekezeteknek nagyon sok közös értéke, közös meggyőződése van.

Mindannyian Jézus Krisztus tanítványainak valljuk magunkat, ő általa a Szentlélekben az Atyához imádkozunk. Tehát ugyanahhoz a személyhez imádkozunk, ugyanannak a mesternek a tanítványaiként". 

Erdő Péter megjegyezte, hogy az imahét feladata egymás megismerése, a helyi közösségek építése. "Közös imádságokra kerül sor, látogatásokra. A lelkészek találkozóját is jelenti és a hívek is meglátogatják egymás centrumát ilyenkor" - sorolta Erdő Péter.

Erdő Péter hozzátette, hogy a hitbeli egységhez is közeledtek a keresztény világegyházak az elmúlt időszakban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×