Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Cirkusztörténelem: óriási elismerés a Richter-családnak

Cirkusztörténelem: óriási elismerés a Richter-családnak

Ez a győzelem az artista pályafutásom csúcsa – fogalmazott ifj. Richter József, aki feleségével és társulatával vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját.

Ifj. Richter József az InfoRádiónak elmondta, három különböző produkciót mutattak be a Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon: egy magyar lovasakrobata számot, és feleségével az úgynevezett „világ legnagyobb egzotikus állat” számot, amiben 32 állattal álltak színpadra. 

„Négy napon keresztül volt a versenyprogram, nyolcszor léptünk fel összesen, és mind a nyolcszor a zsűri és a több mint háromezer fős közönség felállva ünnepelt minket, ami egy hatalmas érzés volt a számunkra” – árulta el. 

Cirkusztörténelem: óriási elismerés a Richter-családnak

A cirkuszfesztivált a magyar fellépőkkel nyitották meg: először a „pas de deux” produkcióval, ami balettozást jelentett két lóhátán, aztán a másik műsor zárószámában egy egyedülálló lovas akrobataszámot mutattak be. 

„A cirkusz szakmai vezetők úgy emlegetnek minket, hogy bekerültünk a cirkusztörténelembe

ezekkel a produkciókkal”  – utalt Ifj. Richter József a lovas számokra, illetve az egzotikus állatokkal bemutatott előadásra. Hozzátette, hogy a fődíj megnyerése után elsősorban a cirkuszigazgatóként tevékenykedik majd és egy nyolc hónapos turné alatt pedig még több látogatónak akarja népszerűsíteni a klasszikus cirkuszművészetet. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×