Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.48
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Többnapos sztrájkra készülnek a közalkalmazottak

Többnapos sztrájkra készülnek a közalkalmazottak

A közalkalmazottak szakszervezete szerint tizenhétezer közalkalmazottnak nem emelkedett a fizetése az elmúlt tíz évben. Idén több lépcsős sztrájkot hirdettek meg.

„Az alacsony bérek politikája nem jött be” 

– mondta  Boros Péterné, a  Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak. Boros hozzátette,  a most tervezet sztrájkjuk lesz a negyedik alkalom, hogy a köztisztviselők nem veszik fel a munkájukat. 

Több lépcsős sztrájkot hirdet a szakszervezet:

januárban 12-én, 15-én, februárban 15-én, 16-án és 19-én, illetve márciusban 7-én, 8-án és 9-én sztrájkolnak a köztisztviselők, vagyis csak a halaszthatatlan ügyeket fogják elvégezni, mint a haláleseti könyvezést, vagy katasztrófa esetén az ügyintézést.

A bérkövetelések mellett az ágazatban jelentkező súlyos munkaerőhiányra is felhívják a figyelmet, amely akár a választások lebonyolítását is akadályozhatja. Boros Péterné elmondta,

a tizenhétezer közalkalmazott béremelése összesen 45 milliárd forintot jelentene évente a költségvetésnek,

a béremelésről szóló tárgyalásokban minden önkormányzati érdekszövetség részt vett, kivéve a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amelynek vezetője Szita Károly, aki ebben a félévben lesz a soros elnöke az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának.

A szakszervezet elnöke hozzátette, hogy a törvény szerint a sztrájkolóknak a munkahelyükön kell lenniük  ezért különböző karitatív megmozdulásokban is gondolkodnak, hogy pontosan mennyien vesznek majd részt a sztrájkban, azt majd hétfőn jelentik be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Tomboló bikapiacon könnyű befektetni: az ember megy a fő sodorral, berakja a pénzét a legmenőbb tőzsdei sztorik nagyágyúi mögé, és élvezi a száguldást. De mi van, ha hirtelen kisiklik a "szupervonat", sokan hanyatt-homlok kezdenek menekülni és beszakadnak az árfolyamok? Amikor a tőzsdei eufória hirtelen találkozik a valósággal, és a piac újraértékeli az eddigi sztárokat, olyankor válik kritikussá, hogy a legjobb részvényeket tartsuk a portfóliónkban. A legfontosabb kérdés egy ilyen környezetben: mi alapján tudjuk eldönteni, hogy az igazi sztárokat vesszük? Mutatjuk azt a konkrét szűrőrendszert, amivel az igazi minőséget el lehet választani a sztoritól. Hasonló témákkal foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×