Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
323.13
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Várandós nő is van a lakástűz sérültjei között

Gyermek és várandós nő is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között – közölte Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az MTI-vel.

Mint elmondta, heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük. Egy ember súlyos, három közepes, kettő pedig könnyű füstmérgezést szenvedett.

A gyermeket csupán a kora miatt vették fel a gyermekosztályra – közölte a főigazgató, aki a várandós asszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy őt nőgyógyász is megvizsgálja. A többieket a sürgősségi osztályon látták el, egyikük állapota sem kívánta meg eddig, hogy áthelyezzék a toxikológiai osztályra.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte: csütörtökön délelőtt huszonnyolc embert menekítettek ki egy égő társasházból Miskolcon. A lángokat a tűzoltók a Szilvás utcai épületben eloltották, az otthonukból kihozott emberek számára egy melegedőbuszt irányítottak a helyszínre.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×