Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
322.47
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Medveveszély már Magyarországon is

Medveveszély már Magyarországon is

Egyre több medvét észlelnek Magyarországon is, ennek oka a technika fejlődése, ugyanis egyre több vadkamerát helyeznek ki az erdőkben - írja a Magyar Idők.

Nemrég lőtte ki egy erdélyi vadász a Hargitát rettegésben tartó óriási medvét. A vad jelentős kárt okozott az évek során: három esztendő leforgása alatt több mint száz jószág esett áldozatául. A vadász a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, amelyben jelezte, hogy bár medvepárti, a vadat a károk megfékezése érdekében ki kellett lőni. A medve élelmet keresett, és még nem vonult el téli álmára.

"A medve akkor vonul téli álmot aludni a barlangjába, ha hó födi a tájat, és ő nem látja már az élelem forrását – mondta a Magyar Időknek Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon munkatársa. A közhiedelemmel ellentétben azonban az állatok alvását nem úgy kell elképzelni, mint az ember pihenését. A téli álom – tudományosabb nevén adaptív hipotermia – a téli hónapokban kialakuló nyugalmi állapotot jelenti. Ilyenkor a medvék életfolyamatai megváltoznak, szívverésük és vérkeringésük lelassul, de a testhőmérsékletük nem csökken.

A medvepark munkatársa közölte: nem lát esélyt arra, hogy Magyarországon olyan mértékben elszaporodjanak a medvék, mint az erdélyi területeken. A medveészlelések megszaporodása szerinte a technika fejlődésének köszönhető.

"Egyre több a vadkamera és a mezőgazdaságilag művelt terület, így az esély is nagyobb, hogy medvét lássunk."

Ma már egyre gyakrabban lehet medvét észlelni hazánkban - mondta Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának vezetője, hozzátéve, hogy a közösségi média térhódításával pedig szélesebb rétegek is értesülnek a felbukkanásukról.

A szakember hozzátette, Szlovákiában és Lengyelországban szaporodik az állomány, így az amúgy is óriási területeket bejáró nagyragadozók hazánkban is feltűnnek.

A medve veszélyes állat, akkor is, ha csak ritkán támad emberre. Azonban nem árt óvatosnak lenni - figyelmeztetett a nemzeti park munkatársa.

"Ha a medve nem vesz észre minket, akkor csendben, de lehetőleg minél gyorsabban távozzunk el az állat közeléből. Azonban fontos, hogy ne rohanjunk a medve elől, hiszen ezek az állatok akár negyven kilométer per órás sebességgel is képesek futni. Ha a medve észrevett minket, beszéljünk halkan, és emeljük a kezünket a fejünk fölé, hogy az állat emberként tudjon minket azonosítani. Ha nem érzi magát veszélyben, nem fog támadni – idézi a szakember tanácsait a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×