eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Irán piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak Varga szerint - a nap hírei

A szenvedő embertársak segítésére hívta fel a figyelmet advent első vasárnapján Ferenc pápa. Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje.

Irán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - mondta teheráni látogatásán a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály példaként említette, hogy az Ikarus ezer busz legyártásáról és szállításáról állapodott meg iráni partnereivel. A tárcavezető közölte azt is, hogy közvetlen légijárat létrehozását javasolta Teherán és Budapest között, amelyet iráni kollégája támogatásáról biztosított. Hozzátette: a most induló egészségipari együttműködéssel üzleti lehetőségek nyílhatnak a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt.

A szenvedő embertársak segítését nevezte a karácsonyi ünnepek felé vezető útnak Ferenc pápa. A katolikus egyházfő ázsiai útjáról visszatérve advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédet. Ferenc pápa arról is beszélt: a figyelem mellett az éberséget arra kell használni, hogy ne kerítsen senkit hatalmába a világot uraló hiúság, amellyel csalódottság és reményvesztés is párosul. A Szent Péter tér közepén már áll az idén Lengyelországból érkezett 28 méter magas fenyőfa. A gyertyagyújtás december 7-én lesz.

Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet országos adventi pénzadománygyűjtő akciója. A bevételből egész évben segítik a rászorulókat. Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója az előző évi adventi pénzadománygyűjtésből megvalósuló programok és fejlesztések között említette a szervezet Kapaszkodó programját, amelyben évente 1500 nehéz sorsú gyereket támogatnak. A 1353-as adományvonalon hívásonként, valamint sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban szintén gyűjtik a pénzfelajánlásokat.

Ismét elindult a Katolikus Karitász szolidaritási akciója. December 10-ig több mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű összefogást. Az akcióval a társadalom peremére szorultakra hívják fel a figyelmet. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyéspüspök a győri megnyitón hangsúlyozta, hogy karácsonyra készülődve mindenkiben felerősödik az a képesség, hogy másokra is odafigyelnek.

A végéhez közeledik a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártása. A szükséges 2,7 millió darab utalványból eddig 2 és fél millió készült el, és került a postához. A forgalmazó megerősítette, hogy az érintettek még karácsony előtt megkapják az utalványokat. A névre szóló borítékban 4 darab 2000 forintos és 2 darab 1000 forintos utalvány lesz, amely 2018. december 31-ig használható fel élelmiszerek vásárlására az ország 60 ezer elfogadóhelyén.

A következő 3 évben 103 milliárd forintot fordít a fogyatékkal élők életminőségének javítására a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fogyatékos emberek vasárnapi világnapján. A tárca közleményében a társadalmi befogadás egyik legfontosabb eszközének a munkaerőpiaci esély megadását nevezte.

Bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett a párt kétnapos kecskeméti kongresszusa után ismertette a névsort. Eszerint az országos lista első helyén Szél Bernadett áll, őt követi sorrendben: Hadházy Ákos, Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.

A hallgatósága és Magyarország közötti híd szerep betöltéséről beszélt az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagykövete. A diplomata azután beszélt erről, hogy szombaton megkapta a Celebrating Women International nőjogi szervezet Kiemelkedő Nemzetközi Női Vezető - 2017 díját. A nemzetközi díjat a magyar nagykövet mellett többek között Laura Bush, korábbi amerikai First Lady és Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere kapták.

Továbbra sincs még influenzajárvány Magyarországon - erősítette meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa. Kulcsár Andrea, védőoltás-szaktanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában azt hangsúlyozta: az őszi légúti vírusbetegségek után - nem nagy számban - de már vannak influenzás megbetegedések is. Hozzátette: még most sem késő beadatni a védőoltást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az influenzát okozó vírus évről-évre változik.

Az eddigi vizsgálatok szerint nem terrortámadás, hanem egy nagyszabású zsarolás része lehet a németországi Potsdamban pénteken talált gyanús csomag ügye. A helyi hatóságok azt közölték: a helyszínen találtak egy papírt, rajta egy úgynevezett QR-kóddal-, amely egy zsaroló levélhez vezet. A dokumentum ismeretlen szerzői több millió eurót követelnek a német posta csomagküldő vállalkozásától A hatóságok a lakosság segítségét kérték az ügy feltárásához.

Kilép Washington az ENSZ jövendő menekültügyi világegyezményének előkészítéséből, mert összeegyeztethetetlennek tartja saját bevándorlási politikájával. Az ENSZ egyelőre nem reagált az amerikai bejelentésre. A tervezett megállapodás rögzíti azokat a nemzetközi alapelveket, amelyeket tiszteletben kell tartani a menekültekkel és bevándorlókkal szembeni eljárásban. Az egyezménynek része lesz egy részletes cselekvési program is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

A háborút lezáró tervvel áll elő Zelenszkij, Oroszország rátette a kezét Németország csúcsfegyverére - Vasárnapi híreink az orosz-ukrán háborúról

Hét kilométerre megközelítették az orosz katonák a donbaszi front logisztikai központját, Pokrovszkot. Moszkva megkezdte a megkaparintott Leopard 2A6-os harckocsik tanulmányozását. Az orosz Uralvagonzavod hadiipari üzemébe szállított, jó állapotú Leopard 2A6-os harckocsi nem a német Leopard-széria exportra szánt változata, hanem eredetileg a német hadsereg megrendelésére gyártották, így valószínűleg sok érzékeny technológiai vívmányt tartalmaz. Komoly korrupciós botrány robbant ki, amikor kiderült: az ukrán Védelmi Beszerzési Ügynökség túlárazottan szerzett be egyes nyugati fegyvereket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni "győzelmi tervét" országa szövetségeseinek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×