Infostart.hu
eur:
378.6
usd:
320.94
bux:
129468.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A költségvetésnek kell helyt állnia a 4-es metróval összefüggő korrupció miatt - a nap hírei

A költségvetésnek kell helyt állnia a 4-es metróval összefüggő korrupciós botrány miatt. Együttműködésről állapodott meg a kampányidőszakra az LMP és az Új Kezdet nevű párt. Miniszteri szintű ülést tart az észak-koreai válságról az ENSZ Biztonsági tanácsa. A nap hírei

A költségvetésnek kell helyt állnia a 4-es metróval összefüggő korrupciós botrány miatt, de a családtámogatások, a bér- és nyugdíjkifizetések, valamint a közszolgáltatások nem kerülhetnek veszélybe - jelentette ki Banai Péter Benő az államháztartásért felelős államtitkár. Magyarországgal szemben akár 60-70 milliárd forintos pénzügyi korrekciót is megállapíthat az Európai Bizottság.

November végéig minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő megkapta a nyugdíjprémiumot - közölte az emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta: 2 millió 700 ezer embernek folyósították a maximum 12 ezer forint prémiumot.

Az MSZP szerint kizárólag közös listán alapuló ellenzéki szövetségben lehet győzelmet aratni a jövő évi parlamenti választáson. Molnár Gyula pártelnök a választási koordinációs ülés után úgy fogalmazott, az MSZP kritikus két hónapot zárt le, ami után azt üzeni, hogy él és tudja, mi a feladata.

Együttműködésről állapodott meg a kampányidőszakra az LMP és az Új Kezdet nevű párt - jelentette be az LMP miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett a párt kecskeméti kongresszusa alkalmából beszélt erről. Az LMP kongresszuson a 2018-as országgyűlési választási listájának első 30 helyéről is dönt, a jelölteket vasárnap mutatja be a párt.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint 2014 óta először egyszámjegyű a Jobbik támogatottsága. Az LMP és a Fidesz azonban erősödött. A Magyar Idők számára készült kutatásból kiderült, hogy novemberben a teljes felnőtt népesség 35 százaléka támogatta a kormánypártokat.

Gyorsabb és professzionálisabb lesz a január 1-jén hatályba lépő új polgári perrendtartás - mondta a Fővárosi Törvényszék elnöke. Fazekas Sándor hatéves vezetői mandátuma rövidesen lejár, de újra megpályázta a legnagyobb magyar bíróság elnöki posztját

Az Egyesült Államokban a képviselőház után a szenátus ismegszavazta az adórendszer átalakítását.Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy csökkenjen a vállalkozások és a tehetős magánszemélyek adója, míg az átlag amerikai számára vegyes irányúak a változások.

Véget ért Ferenc pápa Mianmart és Bangladest érintő látogatása. Az egyházfő tapintatosan felszólította a mianmari vezetést a rohingják emberi jogainak tiszteletben tartására.

Miniszteri szintű ülést tart az észak-koreai válságról az ENSZ Biztonsági tanácsa december 15-én Japánban. A cél békés módon nyomást gyakorolni Phenjanra, hogy állítsa le atomfegyverei és ballisztikus rakétái fejlesztését.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×