Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.97
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Herczog Mária: nemhogy a gyermekjogok, alapvető ellátások hiányoznak

Herczog Mária: nemhogy a gyermekjogok, alapvető ellátások hiányoznak

Magyarországon a gyermeki jogok teljesülésének legnagyobb akadálya, hogy a gyerekek több mint 30 százaléka vagy szegénységben él, vagy azzal súlyosan veszélyeztetett - mondta az InfoRádióban Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember a gyermekjogok világnapján.

A gyereket minden olyan jog megilleti, ami a felnőtteket, sőt még több is

– hangsúlyozta Herczog Mária.

„Több védelemre szorulnak, hiszen kiszolgáltatottabbak az életkoruknál és az élethelyzetüknél fogva.”

A Gyermekjogi Egyezmény négy alapelve szerint a gyerekeknek joguk van

  • a túléléshez és az optimális fejlődéshez,
  • mindenféle, erőszaktól és bánástól való védelemhez,
  • ahhoz, hogy az ő legfőbb érdekeiket tekintsék minden tekintetben elsődlegesnek,
  • valamint ahhoz, hogy minden, őket érintő kérdésben meg kell kérdezni, úgy, hogy értsék, a véleményüket pedig vegyék is figyelembe.

„Arra volna szükség, hogy az olyan esetekben, amikor nagyon súlyos bántalmazás történik, a kivizsgálás és döntés után levonják az általánosabb érvényű tanulságokat, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek.”

Herczog Mária hangsúlyozta, ma Magyarországon az egyik legnagyobb akadálya a gyereki jogok érvényesülésének, hogy a gyermekek jelentős része, 30 százaléka vagy szegénységben él, vagy azzal súlyosan veszélyeztetett. És sok olyan gyerek van, aki olyan településen él, ahol a családok szegénysége mellett az önkormányzatok és az intézmények szegénysége is súlyos gond.

„Erőteljes forráskivonás történt a szociális ágazatból, az oktatásból és az egészségügyből az elmúlt években. Ennek következtében a leghátrányosabb településeken

mára már hiányoznak az olyan alapvető ellátások,

mint a gyermekorvos, a védőnői szolgálat. A gyermekjóléti szolgálatok csak néhány órát tudnak hetente ott tölteni, ahol naponta sokat kellene.”

A szociológus hozzátette, hogy ezzel jelentősen csökkent az esély, hogy a gyerekek kibontakoztathassák a képességeiket, és játékhoz, jó minőségű óvodai, iskolai ellátáshoz jussanak. Minden politikai szándék arra irányul, hogy több gyerek legyen és nekik jobb dolguk legyen, az ehhez szükséges döntések azonban nem születnek meg – hangsúlyozta Herczog Mária.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×