Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elhunyt Konkoly István

Életének 87. évében elhunyt Konkoly István nyugalmazott szombathelyi megyéspüspök, aki 1987 és 2006 között 19 éven át volt az egyházmegye főpásztora - közölte a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata.

A közlemény szerint Konkoly István temetéséről később intézkednek.

Konkoly Istvánt 1954-ben a szombathelyi székesegyházban szentelték pappá, azt követően Gyöngyösfaluban, Szombathelyen, Rábagyarmaton, Jánosházán káplánként, Szőcén önálló lelkészként szolgált, majd 1963-ban Kovács Sándor akkori megyéspüspök titkára, 1972-ben Gencsapáti község plébánosa lett.

II. János Pál pápa 1987 június 5-én szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki, július 11-én pedig Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szentelte. Kevéssel a szentelése után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztotta őt az Országos Liturgikus Tanács elnökévé. Ezt a tisztséget egészen nyugdíjba vonulásáig betöltötte.

Püspökségének ideje alatt az egyházmegye életének kiemelkedő eseménye volt 1991-ben II. János Pál pápa szombathelyi látogatása, az 1998-ban megtartott egyházmegyei zsinat, 2001-ben a Szenttéavatási Kongregációnál Brenner János boldoggá avatásának elindítása, valamint 2003-ban Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása.

Konkoly István csaknem két évtizedes püspöki szolgálata alatt több mint negyven templom, kápolna, plébániai és közösségi ház épült, egyebek között az ő idejében indult és fejeződött be az 1945-ben súlyosan megrongálódott szombathelyi székesegyház belső felújítása is. Újraindított különféle oktatási és nevelési, kulturális és szociális intézményeket, iskolákat alapított, a nevéhez fűződik például a Martineum Felnőttképző Akadémia és a Szombathelyi Hittanárképző Főiskola elindítása.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×