Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Orbán Viktor elmondta, milyen céljai vannak a Kárpát-medencében

Orbán Viktor elmondta, milyen céljai vannak a Kárpát-medencében

Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten.

A kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint "a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják". Hangsúlyozta, hogy ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a kultúra kiteljesedésének tere.

Ismét kitért az új ukrán oktatási törvényre, amellyel kapcsolatban közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. A magyar kormány azt kéri, hogy ezt az ukrán fél is lássa be.

Szólt arról is, hogy a környező országokban - vérmérséklettől függően -

be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.

A magyar nemzeti érdek szerinte az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki. Mint mondta, mára a Kárpát-medencében megerősödött és versenyképessé vált az a gondolat, amely szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek.

Egy nemzet tagjai, különböző helyzetben

Erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer, kifejezi, hogy "egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk" - hangoztatta a miniszterelnök a külhoni magyarok választójogával kapcsolatban. Hozzátette ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet.

A kormányfő kitért arra, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál. Külön köszönetet mondott a délvidéki magyaroknak, mert - mint mondta - ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×