Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.73
bux:
118342.73
2026. január 13. kedd Veronika
Kiakadtak a kgfb-kampányon, több millió autós érintett

Kiakadtak a kgfb-kampányon, több millió autós érintett

Az éves átlagdíj ugyanis nem az, amit a kampány sugall, hanem ennek akár a kétszerese, sőt annál több is lehet.

A magyarországi autósok mintegy 70 százalékának, 3 millió autósnak átlagosan 30-40 ezer forint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás éves díja, ezért ők nem is értik a napok óta hallható 18 ezer forintos átlagtarifáról szóló híreket. Ráadásul ők nem is válthatnak biztosítót, hiszen nem most van a fordulójuk. Az értetlenkedés és a felháborodás jogos, a valós éves díj ugyanis a kampányban felkapottnak a sokszorosa – derül ki a CLB biztosítási alkusz cég első kampányösszegzéséből.

A független biztosítási alkusznál úgy vélik,

a szakma is már csak megszokásból beszél kampányról,

hiszen a jelen időszakban mindössze másfél millió jármű – 1 millió személyautó és félmillió motor, pótkocsi, utánfutó és más közlekedési eszköz – az érintett. Az ilyen kis eszközök átlagdíja 5 ezer forint körül van, így a tulajdonosaikat valószínűleg nem érdekli, hogy 15-vagy 25 százalékkal emelkedik a díjuk, mert ez éves szinten nem éri el az ezer forintot sem – magyarázza Németh Péter értékesítési és kommunikációs igazgató.

A most váltok másik része pedig flottatulajdonos, vagy olyan, többnyire idős autósokból áll, akik már minimum 7 éve nem cserélték le a kocsijukat, és a CLB adatai szerint javarészt bónusz 10-ben – vagyis, igen jó besorolásban – vannak. Ők azok, akik nem használnak internetet és vidéken laknak, ahol hagyományosan lényegesen alacsonyabbak a kgfb díjak.

Így eshet meg, hogy ennek az „állománynak" az átlagdíja mindössze 18 ezer forint körül mozog, míg

csaknem 3 millió autóstársuknak – akiknek már újabb és magasabb kategóriájú autójuk van, fiatalabbak, vagy nagyvárosi lakosok – az átlagdíja 30-40 ezer forint körül mozog.

A CLB szakértője emlékeztet: 2010 óta mindenkinek, aki lecserélte az autóját, vagy újat vett, a vásárlás dátuma – hónapja, napja – lett a fordulója. A változás bevezetésétől eltelt 7 év alatt a magyarországi autópark csaknem kétharmada lecserélődött, így a fordulók is eloszlottak a teljes évre. Ezek alapján is bátran ki lehet jelenteni, hogy

a nagy kampány nem most, hanem egész évben zajlik.

Ezért a biztosítók üzletpolitikáját sem ez az időszak határozza meg – magyarázza Németh.

A CLB adatai szerint a biztosítók olyan új kedvezményeket vezetnek be, amelyek a régi ügyfelekre is vonatkozhatnak, de ezeket érvényesíteni számukra is néha úgy a legegyszerűbb, ha új kalkulációt készítenek, és új szerződést kötnek.

A CLB szakértői azt javasolják, hogy mindenki a saját évfordulóját figyelje és kalkulálja év közben is a díját, mert a valóság ma már teljesen más, mint amit például a most novemberi pillanatfelvétel mutathat.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×