eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Elhunyt O'sváth György

Életének 87. évében pénteken elhunyt O'sváth György közgazdász, jogász, egykori miniszterelnöki főtanácsadó - tudatta a család.

O'sváth György 1931-ben született, részt vett az 1956-os forradalomban, majd Nyugatra menekül. Évtizedeken át az Európai Gazdasági Közösség, majd az Európai Bizottság tisztviselőjeként dolgozott.

A magyarországi rendszerváltást követően, 1990 és 1994 között Antall József, illetve Boross Péter miniszterelnöki főtanácsadója volt, 1999-től nagykövetként segítette Magyarország uniós csatlakozását.

O'sváth György a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, 1996 és 2010 között elnöke volt.

Temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×