Infostart.hu
eur:
380.34
usd:
322.99
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Jogosítványtortúra: százezrekbe fájhat

Jogosítványtortúra: százezrekbe fájhat

Akát kétszázezer forintot is kifizethetünk a vezetői engedélyért.

A Pénzcentrum annak járt utána, hogy milyen költségekre számítson az, aki beiratkozik egy autósiskolába. Jelenleg 16 és fél éves kortól kezdhetjük el az elméleti felkészülést egy B kategóriás jogosítvány megszerzésére, a forgalmi vizsgát pedig 17. életévünk betöltése után tehetjük le. 

Magyarországon jelenleg több száz autósiskola működik, így könnyen bőség zavarába kerülhetünk, ha választani szeretnénk közülük. Az iskolák saját költségein túl ugyanis vannak egyéb kiadások is, de az ár nem minden: a jó minőség is fontos. 

Többféle költségből tevődik össze a jogosítvány végső ára. Az iskolától független tételek a vizsgák díjai (az elméleti vizsga 4600 forint, a forgalmi vizsga 11 000 forint), pénzbe kerül az orvosi vizsgálat is (7200 forint jelenleg), és az elsősegély-tanfolyamot is el kell végezni. Utóbbi vizsgadíja 7900 forint, a felkészítő tanfolyam ára változó, nagyjából 9000 forint körüli összeg. Ez így összesen csaknem 40 ezer forint.

Az autósiskolák külön tüntetik fel az elméleti és a gyakorlati képzés díjait, jelentősebb eltérések inkább utóbbiaknál fordulnak elő. A portál által megnézett autósiskolák 2 600-5000 forint közötti összeget kérnek el egy-egy óráért. A pótórák árai kivétel nélkül mindenhol megegyeztek a normál órák áraival.

A Pénzcentrum számításai szerint Budapesten átlagosan 172 727, Sopronban 217 366, Debrecenben 178 867, míg Nyíregyházán 167 867 forintba kerül egy jogosítvány megszerzése. A legtöbb tanulónak azonban nem sikerül a kötelezően előírt 30 óra alatt elsajátítania a gépjármű vezetését, így a jogosítvány végső ára még a legolcsóbb városokban is megközelíti a 200 ezer forintot.

Aki egy-egy adott sikola sikerességére kíváncsi, megnézheti az Átlagos Képzési Óraszámát, amelyből kiderül, hogy átlagban hány óra alatt készít fel egy tanulót a sikeres gyakorlati vizsgára, míg a Vizsga Sikerességi Mutatóból kitűnik, hogy a vizsgára jelentkezett tanulók milyen arányban tettek le sikeres vizsgát.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×