Infostart.hu
eur:
379.5
usd:
321.6
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Felújítják a Nyugati pályaudvart, előbb-utóbb

Felújítják a Nyugati pályaudvart, előbb-utóbb

Újabb vakolatomlás figyelmeztette a döntéshozókat arra, hogy nem halogatható tovább a Nyugati pályaudvar teljes felújítása.

Még mindig el van kerítve egy rész a budapesti Nyugati pályaudvar jegypénztárainál, ahol pénteken két négyzetméternyi vakolat szakadt le a mennyezetről.

Az InfoRádió a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától megtudta, hogy a pénztárakat csak pénteken este fél hét és kilenc között kellett zárva tartani, amíg eltakarították a törmelékeket és megvizsgálták a mennyezetet, de azóta már mindegyik biztonságosan megközelíthető és korlátozás nélkül üzemel. A Márványcsarnok felőli bejárat azonban továbbra is zárva marad.

Az 1877-ben épült Nyugati pályaudvar már régen felújításra szorul. Kazinczy László, a Budapesti Műszaki Egyetem Út és Vasútépítési Tanszékének docense tavaly áprilisban azt mondta az InfoRádióban, hogy az épület minden szempontból elavult.

„Megváltoztak a vasútüzemi körülmények. Üzemmódváltások történtek – a gőzvontatásról dízel, arról pedig elektromos -, amelyek eltérő technológiát, tárolási körülményeket igényelnek. Nagy értékű elektronikák vannak a vonatokban. A vágányhálózat, a biztosítóberendezés rendkívül elavult. Területek is feleslegessé válnak, nincs annyi helyre szüksége a vasútnak, nem a vonatszámok csökkenése, hanem a technológiák következtében.

A pályaudvart mindenképpen át kell építeni.”

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavaly szeptemberi Kormányinfón azt mondta, hogy a kormány fel akarja újíttatni a Nyugati pályaudvart.

„Az ezerszáz milliárd forintos vasút-korszerűsítésben mindenképpen szerepeltetni kívánja a kormány a Nyugati pályaudvar felújítását, hogy a tömegközlekedés szervezésének minősége javuljon.”

A vasúttársaság a vakolatomlással összefüggő kérdéseinkre válaszolva jelezte, hogy előbb-utóbbi a Nyugati pályaudvart is felújítják. Egy kormányhatározat kétmilliárd forintot elkülönített erre a célra, sőt megkezdődött a műszaki előkészítés is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Törvénybe iktatott fenyegetéssel vetne véget Trump tarthatatlan kijelentéseinek az EU

Törvénybe iktatott fenyegetéssel vetne véget Trump tarthatatlan kijelentéseinek az EU

Új védőintézkedéseket csomagolnak az Európai Unió és az Egyesült Államok közt kialkudott kereskedelmi megállapodásba, miután Donald Trump amerikai elnök nemrég túl messzire ment Grönland annektálásának lebegtetésével. Az USA vezetője már első ciklusa alatt is beszélt a hatalmas szigetországra tartott igényéről, de egy hónapja kijelentette, hogy meg fogja szerezni, kérdésre elmondta, hogy a katonai erő sincs kizárva, majd büntetővámokat akart kiszabni a Grönland mellett leghatározottabban kiálló európai országokra, mielőtt a NATO-főtitkár lebeszélte az egészről egy „megegyezéssel”. Mindez nagyjából két hét leforgása alatt történt, de a területi fenyegetés olyan tüskét hagyott az Európai Parlament képviselőiben, hogy az új megegyezésnek köszönhetően bármilyen hasonló kirohanás az EU-val kötött vámalku felrúgásával járhat Trumpnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×