Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.47
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Harcot kértek a kormánytól

Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter elmondta, a kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható.

"Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk"

- jelentette ki.

Hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény súlyosan sérti a kisebbségi jogokat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is.

Szijjártó Péter emlékeztetett, a társulási szerződés kimondja, Ukrajnának folyamatosan erősítenie kell a kisebbségi jogok tiszteletét.

Azt mondta, az ukrán nyelv oktatását kell jobban megszervezni, nem az anyanyelven tanulás lehetőségét elvenni. A kárpátaljai magyar pedagógusok több mint tíz éve jelezték először, hogy az ukrán nyelvoktatás gyenge, de senki nem mozdította a füle botját sem Kijevben - jegyezte meg.

A miniszter hozzátette, a kárpátaljai magyar pedagógusok szívesen részt vesznek egy olyan módszer kidolgozásában, amelynek nyomán majd jobban fogják beszélni az ukrán nyelvet a kárpátaljai magyar gyerekek. De az anyanyelven való tanulás jogának elvétele semmilyen módon nem segít abban, hogy a diákok az államnyelvet jobban beszéljék - értékelt.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×