Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.9
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Beindult a mobilgát-koalíció

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten.

Az aláírások gyűjtésében a kezdeményezők mellett részt vesz az MSZP, a DK, az LMP, a Magyar Liberális Párt, a Momentum, a Modern Magyarország Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt - hangzott el az ellenzéki politikusok által a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón.

Juhász Péter, az Együtt elnöke közölte: harminc nap alatt 138 ezer aláírást kell összegyűjteniük, ez ellenzéki összefogással sikerülni fog, és ahogy nem lett Budapesten olimpia, úgy nem lesz a Római-parton a part mentén mobilgát sem.

Az ügyben kialakult ellenzéki összefogással megmutatják, hogy nem kérnek "a Fidesz kormányázásából Budapesten", nem kérnek abból, hogy "a Római-parton úgy épüljön fel egy mobilgát, hogy egyébként abban nem kérdezik meg a budapestiek véleményét" - mondta, hozzátéve: a part menti mobilgáttal megszűnne az utolsó nem mesterséges Duna-partszakasz Budapesten.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, a példátlan összefogás a pártok, civilek és választók között azt jelzi: az emberek megértették, hogy a római-parti mobilgát ügye nem "öt darab fa kivágásáról, hanem arról szól, hogy nem engedjük tovább az Orbán-kormány pusztítását".

"Budapest nem hagyja az Orbán-kormány ámokfutását, nem hagyja a lopást, nem hagyja a természetrombolást, és nem hagyja azt, hogy az utolsó zöld területeinket, (...) családi pihenőhelyeinket elvegyék tőlünk" - fogalmazott a politikus megjegyezve: a Nánási út-Királyok útja mentén kellene a mobilgátnak megépülnie.

Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja, fővárosi képviselő elmondta, pártja szerint is a Nánási út-Királyok útján kellene megvalósítani a római-parti védművet.

Kijelentette: Tarlós István főpolgármester a kibontakozó "példátlan" összefogástól meghátrált, szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze, és nagy valószínűséggel "Tarlós István és a Fidesz ugyanúgy meghátrál ettől a népszavazástól mint, ahogy tették a vasárnapi boltzár, illetve a NOlimpia-kampány kapcsán". Azt gyanítja - tette hozzá -, hogy visszavonják azt a határozatot, amelynek az eltörlése érdekében indított az Együtt és a Párbeszéd népszavazási kezdeményezést.

Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja elmondta, pártja meg van győződve arról, hogy mind árvízvédelmi, mind környezetvédelmi szempontból van jobb megoldás a Csillaghegyi-öblözet védelmére, mint a part menti mobilgát.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke közölte: azért támogatják a kezdeményezést, mert az a véleményük, úgy nem lehet döntés hozni Budapest árvízvédelmével kapcsolatban, hogyha azt nem összbudapesti kérdésként kezelik. Arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy október 23-án együtt ünnepeljenek.

Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő kijelentette: felszólítják Tarlós Istvánt, hogy ne trükközzön a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén, és ne "próbáljon meg kamu előterjesztéseket gyártani, hogy elkerülje azt a budapesti vélemény kialakulását, amit (...) az aláírásgyűjtés garantálni fog".

Kitért arra, 2013-ban, az "évszázad árvízében" a Nánási út-Királyok útjai védvonal képes volt megvédeni a Csillaghegyi-öblözetben élőket, tehát semmi indok nincs arra, hogy a part és a Nánási út-Királyok útja közötti hetven hektáros "üzleti érdekeket" a parti gát védje. Tarlósnak el kell számolnia azzal, hogy miért akar mintegy negyven milliárd forintot elkölteni hetven hektár védelmére, amikor "jóval egyszerűbb és olcsóbb lenne a meglévő nyomvonalat támogatni".

Kajdi József, a Modern Magyarország Mozgalom elnökségi tagja elmondta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert ez egész Budapestet érintő kérdés, és szerintük nagyon fontos, hogy az emberek elmondhassák ez ügyben a véleményüket. Fodor Gáborhoz hasonlóan szólt arról is: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy október 23-án is közösen álljanak ki, és erőt tudjanak felmutatni az "orbáni önkényuralommal szemben".

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, az olimpiához hasonlóan a Fidesz most is az emberek feje felett akar dönteni. A Római-part közös természeti értékünk - hangsúlyozta, hozzátéve: szükség van az árvízvédelemre, de nem a part menti javaslat a legjobb megoldás.

A benyújtott, a Kúria által hitelesített kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?" A közgyűlés ebben a határozatában azt mondta ki, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra".

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×