Infostart.hu
eur:
376.21
usd:
318.84
bux:
126996.83
2026. február 25. szerda Géza

Határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz a Czeglédy-üggyel kapcsolatban

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz a Czeglédy-ügyben érintett diákok kárrendezésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Bóna Zoltán közölte, a javaslatról jövő csütörtökön tárgyal az Országgyűlés.

A fideszes politikus azt mondta: "a gyanú szerint Czeglédy Csaba és bűnszervezete több mint hárommilliárdos költségvetési csalást

követett el, és több száz diákot lopott meg" azáltal, hogy az elvégzett munkájuk után járó bért nem kapták meg.

Bóna Zoltán emlékeztetett arra, hogy korábban a diákok képviselői a kormány és a parlament segítségét kérték. A kormánypártok úgy látják, hogy a parlamentnek és a kormánynak lépnie kell, és gondoskodnia kell a diákok kártalanításáról - mondta.

A fideszes politikus szerint vizsgálni kell azt is, hogy a diákokat foglalkoztató, a Czeglédy Csaba által vezetett Humán Operátor Zrt. tevékenységének volt-e köze a balliberális pártok finanszírozásához, hiszen Czeglédy Csaba a DK, az Együtt és az MSZP önkormányzati képviselője Szombathelyen. A napokban pedig az is kiderült - tette hozzá -, hogy "Gyurcsány Ferenc is pénzelte őt". Úgy fogalmazott: "jó okunk van feltételezni, hogy Czeglédy Csaba egy stróman volt, és az egész ügy Gyurcsány Ferenc és az egész baloldal esetleges korrupciós ügye". Szerinte az sem kizárt, hogy "a Czeglédy bűnszervezete által eltüntetett pénzből akarták finanszírozni a baloldal teljes kampányát".

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön jelentette be: az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében jár a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint további pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A momentum egyelőre megvan: délután már 2023 nyara óta nem látott csúcs közelébe erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×