Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Íme, ennyi listás helyet ajánl fel az MSZP más pártoknak

Íme, ennyi listás helyet ajánl fel az MSZP más pártoknak

Az MSZP felajánlja a demokratikus ellenzéki pártoknak a listás választási helyek egy részét - közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta: az MSZP a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek.

A listás helyek elosztásának arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

A szocialista politikus közölte, ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet.

A szocialisták harmadolták az országos lista 96 helyét és harmadonként állapították meg a pártoknak járó mandátumokat. E szerint

  • az MSZP-nek 16-17,
  • a DK-nak 5-6,
  • az LMP-nek 4,
  • a Momentumnak 2-3,
  • az Együttnek 2,
  • a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 hely járna harmadonként.

Botka László közölte, javaslatukat a nap folyamán elküldik mind a hat ellenzéki pártnak.

Szerinte alig fél évvel a következő parlamenti választások előtt egyértelműen kimondható: a magyar emberek döntő többsége kormányváltást akar.

Minden felmérés azt mutatja, jóval többen vannak, akik elégedetlenek az orbáni rendszerrel, mint amennyien elégedettek

- közölte.

Az ellenzéki oldalon eljött "a tettek ideje". "Megvan az ideje a versengésnek és megvan az ideje az együttműködésnek" - fogalmazott Botka László. A miniszterelnök-jelölt szerint a választópolgárok többsége csak akkor fog a demokratikus ellenzéki oldalra szavazni, ha egyértelműen azt látja, hogy ezek a politikai erők valóban győzni akarnak. Hozzátette: arra kéri a demokratikus ellenzéki pártok vezetőit, hogy hozzák létre a teljes körű választási szövetséget.

Botka László elmondta, hogy az ellenzéki pártoknak tett javaslatát először az MSZP országos választási bizottságával ismertette, amely támogatta azt.

Mint mondta, megnézték a pártok választói támogatottságát azon közvélemény-kutatóknál, amelyek személyes megkérdezéssel készítettek minden hónapban kutatást.

Közölte azt is, a választást a 106 egyéni körzetben lehet megnyerni. Az a fontos - folytatta - , hogy mind a 106 körzetben olyan jelöltet találjanak, aki leginkább alkalmas a győzelemre.

Botka László az elmúlt hónapokban is tárgyalt a demokratikus ellenzéki pártok vezetőivel és

úgy látja, hogy a 106 választókörzetben meg fognak tudni állapodni.

Botka László beszámolt arról is, hogy mostani ajánlatukról a következő napokban tárgyalásokat kezdenek a pártokkal, a tárgyalásokat ő és Molnár Gyula pártelnök, valamint Hiller István választmányi elnök fogja vezetni.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepét firtató kérdésre Molnár Gyula azt mondta, egy tárgyalás kezdetére készítettek ajánlatot. Arra készülnek, hogy nyitott, konstruktív tárgyalást fognak lefolytatni - hangsúlyozta, hozzátéve: az út elején nem szeretnék az út végét meghatározni. Elmondta,

nem változtak azok a feltételek, amelyek "áldozatokat követelnek mindenkitől".

Szólt arról is, hogy új ajánlatról van szó, és azt kérik a politikai partnerekről, hogy ne a régi válaszokat mondják vissza.

Hiller István arról beszélt, hogy a tárgyalásokon a programok összehangolásért felelős. Meggyőződése szerint

nincs olyan különbség a programok között, amely megakadályozná a pártok együttműködését.

Kérdésre válaszolva Botka László szólt arról is, hogy a koordinált választási indulás a jelenlegi választási rendszerben nem vezethet győzelemre, mert azt üzeni a választóknak, hogy "ezek nem is akarnak győzni". A győzelemnek egy forgatókönyve van: a közös országos lista és a közös jelöltek az egyéni választókerületekben - mondta, majd megjegyezte: aki nem ezt akarja, bármit is mond, nem az Orbán-rendszert akarja leváltani, hanem csak saját maga túléléséért küzd.

Három vagy több párt közös listája esetén a parlamentbe jutási küszöb 15 százalék a jelenlegi választási szabályok szerint.

Molnár Gyula kérdésre válaszolva reagált a német választásokra. Elmondta, tudomásul veszik az eredményt, gratulálnak Angela Merkel kancellárnak. Hozzátette: gratulálnak a Német Szociáldemokrata Pártnak is, amely helyes döntést hozott arról, hogy kimarad a koalícióból, most ugyanis az ellenzékből építkezés ideje jön el.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×