Infostart.hu
eur:
379.23
usd:
321.65
bux:
131247.93
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Nagy bejelentést tesz Botka

Hétfőn ismerteti a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokra összeálló szövetségre vonatkozó ajánlatát.

Botka László Győrben kifejtette: reményi szerint minden demokratikus mozgalom el fogja ezt fogadni, mert a Fidesz választási rendszere szerint ahhoz, hogy a kormányt leváltsák, mind a 106 egyéni választókerületben közös jelöltet és közös listát kell állítani.

Kormányváltók szövetségét szeretnénk létrehozni

- mondta.

A válaszokból pedig szavai szerint kiderül, hogy ki az, aki "tényleg le akarja váltani az Orbán rezsimet", és ki az, aki "csak a saját politikai túléléséért hajt".

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×