eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
Vásáry Tamás: A művészet lényegi része nem tanítható

Vásáry Tamás: A művészet lényegi része nem tanítható

Néhány hónapja újra belefogott az önéletrajzi regénye folytatásába az egy hete Szent István renddel kitüntetett Vásáry Tamás. Az eddig négykötetes könyv a személyes élettörténet mellett számos anekdotát és zenetörténeti érdekességet tartalmaz - árulta el az InfoRádió Aréna című műsorában a zongoraművész-karmester

Háromezer oldal – négy kötet – egyelőre ennyi látott napvilágot Vásáry Tamás személyes hangvételű önéletrajzi regényéből. A zongoraművész-karmester azt mondja: már a hatvanas évek végén belefogott az írásba – főként akkori felesége biztatására.

„Az az érzésem, hogy az a rengeteg élményt, amit gyerekként kaptam, vissza kell adnom a világnak, az emberiségnek, mert olyan csodálatos volt.”

A Libri gondozásában megjelent Üzenet című kötetekben gyermekkorán túl őszintén ír tanulóéveiről, karrierjéről és magánéletéről is. Vásáry Tamás azt mondta: sokáig úgy gondolta, lehetetlenség kiadni.

„Tulajdonképpen ezt nem azért írtam, hogy ezt kiadják, sőt minél többet írtam, világossá vált, hogy ez nem jöhet ki, mert annyira személyes. Annyira őszintén le akartam írni mindent magamról, a pszichológiai és szexuális problémámat is, és másokról is.”

Azóta már több kiadást megélt a négy kötet, amely 1991-ig követi a zongoraművész életét, pályafutását, néhány hónapja azonban Vásáry Tamás belefogott a folytatásba. Azt mondta: tíz év múlva talán elkészül.

Kodály Zoltán szerezte élete első állását, és közben húsz évesen a tanársegédje lett a Zeneakadémián, a mai napig meghatározó mentorának, példaképének tarja, noha ő maga úgy véli: a művészet lényegi része nem tanítható.

„Nem hiszek a tanításban. Mert, amit meg lehet tanítani, az másodlagos dolog. Ami igazán művésszé tesz valakit, azt nem lehet tanítani.”

Vásáry Tamás nemrég létrehozott egy alapítványt, amely a hátrányos helyzetű, gyermekotthonban nevelkedő fiatalokat segíti – azt mondja: bár sokat zongorázik és vezényel, az utóbbi időben számos más dolog került előtérbe, és ismét szeretne az írásra is időt szakítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy korszaka ez a tojásnak – sokat eszünk belőle

Nagy korszaka ez a tojásnak – sokat eszünk belőle

A kilencvenes években tapasztalt mélypont óta folyamatosan nő a tojásfogyasztás Magyarországon, ezt a termék vásárlását népszerűsítő kampányok is segítik – mondta az InfoRádióban a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetség alelnöke, Pákozd Gergely.

Orbán Viktor: nem adjuk oda a brüsszeli bürokratáknak

Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A szélerőművek segítettek átvészelni a brutális nyári éjszakákat Magyarországon

A szélerőművek segítettek átvészelni a brutális nyári éjszakákat Magyarországon

A magyarországi szélerőművek az elmúlt nyár legnagyobb áramfogyasztású, -importigényű és legmagasabb villamosenergia-árú legforróbb időszakaiban is jelentősen hozzájárultak az áramigény kielégítéséhez. A turbinák közel 14%-os átlagos kihasználtsággal termeltek a nyár hőségriasztásos napjain sötétedés után, 20 és 22 óra között, amikor napenergia hiányában a magyar villamosenergia-import és a piaci árak rendszeresen megugrottak. Az eredmények alátámasztani látszanak, hogy a szélerőmű-állomány észszerű bővítése csökkenthetné az ország függőségét az áram- és gázimporttól, és mérsékelhetné a kapcsolódó költségeket, nem beszélve a kedvező környezeti hatásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×