Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Nő 175 ezer pedagógus fizetése

Szeptemberben megemelik a tanárok bérét, ami körülbelül 175 ezer pedagógust érint, és 24 milliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.

Palkovics László elmondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.

Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.  

Hangsúlyozta, a pedagógusok voltak az első nagy csoport, akiknek a bérét rendezték, ami jelzi, a kormány megbecsüli a munkájukat. 

Elmondta azt is, szeptembertől nő az iskolaigazgatók jogköre: törvényben garantálja a kormány, hogy a vezető nélkül sem kinevezni, sem felmenteni nem lehet tanárt, és a jövő hónaptól lehetőség van növelni azon osztályfőnökök bérpótlékát, akik nehezebb körülmények között dolgoznak.

Palkovics László kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×