Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Vége a politikai vakációnak

Visszatért szabadságáról Orbán Viktor miniszterelnök, és három hét után először ma összeül a kormány. Kezdődik a politikai szezon és a választási kampány.

Orbán Viktor augusztus elsejétől volt szabadságon, egy helyi vendéglős Facebook-bejegyzésének tanúsága szerint a horvátországi Krk szigetén nyaralt. Távollétében Semjén Zsolt helyettesítette, aki kedden ment el szabadságra. Csütörtökön már lett volna Kormányinfó is, de azt végül lemondták. Ma viszont már összeül a kormány, amelynek sűrű volt az első féléve. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutolsó, júliusi Kormányinfóra hozott néhány számot erről.

„2017 első félévében

  • 17 kormányülés volt,
  • 130 előterjesztés,
  • a gazdasági és a stratégiai kabinet összesen 32 ülést tartott,
  • 617 előterjesztést,
  • 22 ezer oldalnyi terjedelemben tárgyaltunk meg.”

Augusztus huszadika után hagyományosan elkezdődik a politikai szezon, és vele együtt most a 2018-as országgyűlési képviselőválasztás kampánya is. Orbán Viktor szeptember másodikán a Somogy megyei Kötcsén, a Dobozy-kúria kertjében tartandó Kötcsei Pikniken, a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén beszél a kormányoldal őszi és tavaszi politikai irányvonaláról. Június végén, a Fidesz „Álljunk ki Magyarországért! nevű országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a választási kampányra utalva azt mondta, hogy a meleg nyár után forró ősz következik. Arra kérte a híveit, hogy ne legyenek nagyképűek.

„Semmi fellengzősség és semmi nagyképűség! Csak a szikár tény. Mi a magyar emberek oldalán állunk, a magyarok pedig támogatják a kormányt Brüsszellel és Sorossal szemben. Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén.”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter is nagyon durva kampányra számít. Lázár János már most provokációk szervezésével vádolja az ellenzéket.

„Provokációk sora következik majd szeptembertől jövő tavaszig, amikor a parlamenti választás lesz. Nincs kétségem, hogy durva választási kampány, aminek ez is része, ehhez hozzá kell szokni.”

Az Országgyűlés várhatóan csak szeptember 18-án ül össze először, ezért a parlamenti frakciók is csak a hónap közepén kezdik meg a munkát. Ilyenkor általában kihelyezett frakcióüléseket tartanak: a Fidesz és a KDNP képviselői várhatóan Velencén, a MSZP-sek Hajdúszoboszlón, a Jobbikosok pedig Siófokon gyűlnek össze, és valahol vidéken tanácskoznak majd az LMP-sek is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×