Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
322.51
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Közel ezer településen volt munkája a katasztrófavédelemnek

Befejeződött az országos szúnyoggyérítési program - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Augusztus harmadik hetében véget ért a június elsején kezdődött, országos szúnyoggyérítési program – mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

„13 héten keresztül mintegy 714 ezer hektáron hajtottak végre légi és földi, kémiai vagy biológiai szúnyoggyérítést. Az országos program költsége a tavalyi évekhez hasonlóan 1,5 milliárd forint volt, amellyel az alvállalkozókat foglalkoztató konzorcium gazdálkodott.”

Hajdu Márton elmondta, az elmúlt években már bevált rendszer szerint az állampolgári bejelentéseket a szakértők megvizsgálták, így volt lehetőség arra, hogy egyes települések bekerüljenek a programba, illetve ott ne legyen gyérítés, ahol a szúnyogártalom csökkent.

„A hatékonyság érdekében a gyérítési program összehangoltan zajlott, hogy az önkormányzatok által megrendelt és az országos program kiegészítse egymást. A teljes programban összesen 956 településen zajlott szúnyoggyérítés" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×