Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Csúcsra pörögtek a lakásépítések - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Mezőhékről származhatnak azok a tojások, amelyekben a NÉBIH vizsgálata fipronilt mutatott ki. A Nemzeti Sport exkluzív interjút közöl Hanga Ádámmal, aki a Baskoniától a Barcelona férfi kosárlabdacsapatához igazolt.

A Magyar Idők arról ír, hogy a főügyészség is nyomoz a szegedi parkolóbotrányban érintett rendőri vezetők ügyében. A lap úgy értesült, hogy a Botka László polgármester által vezetett önkormányzat az egyenruhásoknak is adott ingyenes bérletet. Az újság szerint magas rangú rendőrök is érintettek az ügyben.

A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy legalább egymilliárd forint összértékben kötött 16 közbeszerzési szerződést 2017 második negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. A lap kiemeli, hogy ebből a legnagyobb tétel a 6x6 Taxival létrejött, két évre szóló, 500 millió forintos megállapodás. Az állami média dolgozóit már korábban is ez a taxitársaság fuvarozta Budapesten és ötven kilométeres körzetében, illetve néha vidékre is.

A Nemzeti Sport exkluzív interjút közöl Hanga Ádámmal, aki a Baskoniától a Barcelona férfi kosárlabdacsapatához igazolt. A magyar válogatott Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelyen a sportlapnak azt mondta, hogy az átigazolással nem lépett magasabb szintre, de a jövője szempontjából váltania kellett. Hanga Ádám kiemelte, hogy 28 évesen most kapta meg azt a szerződést, ami anyagilag, erkölcsileg, sportszakmailag is csúcskategória.

A Magyar Idők arról közöl összeállítást, hogy csúcsra pörögtek a lakásépítések hazánkban, egy friss elemzés szerint az ezredforduló óta nem indult olyan értékben társasházfejlesztés, mint az idei év első felében. Noha a teljes építőipart tekintve csökkent a területi aránytalanság, a lakásépítések nagyon erősen Közép-Magyarországra, illetve Budapestre összpontosulnak.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Mezőhékről származhatnak azok a tojások, amelyekben a NÉBIH vizsgálata fipronilt mutatott ki. A terméken lévő számsornak elvileg mindenről tájékoztatnia kellene a fogyasztót, de a gyakorlatban semmit nem ér.

 Egy évvel később kezdhetnek áramot termelni az engedélyükben lévő időpontnál azon cégek, amelyek a támogatási rendszerben adnak el napenergiával előállított áramot – írj a Világgazdaság. A várható naperőmű-beruházási dömping a szabályozás rugalmasabbá válásának köszönhetően a tervezettnél időben jobban elhúzódva valósulhat így meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×