Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.64
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A kormány leváltásáért és a szabad sajtóért tüntettek Budapesten

A kormány leváltásáért és a szabad sajtóért tüntettek Budapesten

Az Együtt által szervezett, Függetlenség Napja néven meghirdetett ellenzéki tüntetésen a szabad sajtó támogatását kérték és a kormány leváltását ígérték a felszólaló.

Hajdu Nóra, a szervező Együtt alelnöke a Szabad sajtó úton összegyűlt néhány száz fős hallgatóság előtt - a sajtószabadság követelése mellett - a nemzeti együttműködés rendszerének felszámolását és egy igazságosabb, tisztességesebb ország létrehozását ígérte, ha kormányra kerülnek.

A kormány leváltásáért és a szabad sajtóért tüntettek Budapesten

A jövő évi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy az utolsó utáni pillanatig nyitva áll az ajtajuk minden új politikai erő előtt, amelynek szintén az a véleménye, hogy a 2010 előtti és utáni világot is meg kell haladni.

Az államnak védenie kell a népet és a jövőt

Az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással, és sokszor úgy látszik, hogy képtelenek együttműködni - hangoztatta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, miniszterelnök-jelöltje.

A demonstráción Karácsony Gergely azt mondta, a 2018-as választás után újra kell alapítani azt a Szent István-i államot, amit az elmúlt száz évben többször leromboltak.

Az államnak az a dolga, hogy védje a polgárokat a hatalommal, a munkásokat a tőkével, a jövőt pedig a jövő felélésével szemben. Ilyen államot kell építeni, és ennek az államnak Európában van a helye - szögezte le a zuglói polgármester.

A kormányzatot folyamatosan bíráló politikus arra is kitért, hogy a jövő évi választásokig már kevés az idő, de az ellenzéki pártok túl sokat viaskodnak egymással és sokszor úgy látszik, hogy képtelenek együttműködni.

A hatalom pártállamot épített

Vágó Gábor, a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület alapító tagja arról beszélt, a jelenlegi hatalom újjáépítette a pártállamot, mivel ez a rendszer nem a nép, hanem a saját érdekeit szolgálja. Az ellenzék felelőssége egy olyan állam létrehozása, amely valóban a népet szolgálja, az állampolgárok pedig ezt a helyi szabad sajtó kiépítésével, támogatásával segíthetik - mondta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×