Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
323.13
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Az év végéig országosan elérhető lesz a megújult 112-es hívószám - a nap hírei

Minden jogi segítséget megad a kormány a Snétberger Zenei Tehetség Központnak. Egy fiatal nő a magyar halálos áldozata a Madeira szigetén kedd este történt balesetnek.

Minden jogi segítséget megad a kormány a Snétberger Zenei Tehetség Központnak- közölte az emberi erőforrások minisztere az InfoRádióban. Balog Zoltán azt mondta: néhány héten belül tisztázni szeretné az ügyet, a tárca büntetőfeljelentést tett. A múlt héten derült ki, hogy a központ korábbi igazgatója a saját szellemi termékeként szabadalmaztatta a hátrányos helyzetű roma fiatalok mentorálására kidolgozott módszert, és elbocsátása után csaknem 150 millió forintos fizetési meghagyást küldött az intézménynek. A tárcavezető hozzátette: az intézmény működését a helyzet nem befolyásolja.

Még az idén országossá bővül a bölcsődébe nem járó, de hátrányos helyzetű, 3 év alatti gyermekeket segítő étkeztetési program. A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy első körben már harmadik hónapja kapnak élelmiszercsomagot a rászorulók Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ősszel induló országos program körülbelül 12 ezer három évnél fiatalabb gyermeket érint és 17 milliárd forint keretösszegből valósul meg. Czibere Károly hozzátette: az érintett családok minden hónapban egy nyolcezer forint értékű csomagot kapnak.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerint nem igaz, hogy egy mentődolgozó teljes állásban csupán 90 ezer forintot keres. Csató Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: teljes állasban, nettó 129 ezer forintnál kevesebbet senki nem visz haza. Hozzátette: idén januárban elindult az életpályamodell, jövőre pedig az előirányzott ágazati béremelésen felül, 10 százalékos plusz béremelést kapnak az Országos Mentőszolgálat munkatársai. A főigazgató beszélt arról is, hogy az év végére mindenhol elérhető lesz az országban a megújult 112-es hívószám, amelyet hívóazonosító és GPS rendszerrel is elláttak. Kelet-Magyarországon két régióban már tesztüzemben működik az új hálózat.

Elképzelhető, hogy mégsem érkezett Magyarországra a mérgező fipronillal szennyezett tojásos termékből - értesült az InfoRádió a NÉBIH élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatójától. Pleva György elmondta: a németországi riasztás kedden délután érkezett egy ázsiai éttermeknek szállító magyarországi vállalat tojás omlett készítményeiről. A német hatóság azonban szerdán reggel közölte, a szóban forgó termék nem szennyezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc biztonsági Hivatal vezetője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy sok olyan termék lehet, amelyről elképzelhető, hogy szennyezett.

Csoportos létszámcsökkentést tervez az FHB bankcsoport. A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közlemény szerint az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a vele szoros kapcsolatban álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt. haladéktalanul eljár a jogszabály szerinti kötelezettségek teljesítése érdekében: értesíti csoportos létszámcsökkentési szándékról a fővárosi kormányhivatal illetékes osztályait illetve megkezdi a tárgyalást a bankoknál működő üzemi tanáccsal. Az FHB Jelzálogbankban nemrég növelte részesedését kötelező nyilvános ajánlattétel révén a Takarékbank.

Megkezdődtek a tárgyalások a MÁV-START és a VDSZSZ Szolidaritás szakszervezet között az Utasellátó szolgáltatás leépítéséről, az ezzel járó esetleges elbocsátásokról.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete alelnöke az InfoRádióban elmondta: az érdekképviselet számokkal igazolva szeretné látni, hogy valóban hosszú távon veszteséges a hálókocsi és étkezőkocsi üzletág, így a tárgyalások hétfőn folytatódnak. Bárány Balázs hozzátette: a szakszervezet úgy tudja: a cég több mint 50 vasutas elbocsátását tervezi. Hangsúlyozta: a munkáltató képviselője azt ígérte, hogy ha lesz elbocsátás, az érintetteknek felajánlanak más munkakört.

Pályázatot hirdetett a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjának betöltésére az emberi erőforrások minisztere. A jelenlegi főigazgató, Ókovács Szilveszter mandátuma 2018 januárjában lejár. A munkaviszony öt évre szól. A pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni. Ókovács Szilveszter először kormánybiztosként, megbízott főigazgatóként, 2013. január végétől főigazgatóként vezeti a dalszínházat. Az intézmény jövő évi eredeti költségvetési támogatása csaknem 11 milliárd forint, melyhez több mint 4 milliárd forint tervezett saját bevétel kapcsolódik.

Philadelphiából indít napi járatot Budapestre az American Airlines a jövő évi nyári menetrendben. A gépek május 5-től október végéig közlekednek majd. Ezzel a 2018-as nyári szezonban már három amerikai nagyváros válik közvetlenül is elérhetővé: a lengyel LOT május 3-ától indít járatot Budapest és New York, valamint Chicago között. Hardy Mihály a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta: az új philadelphiai járat hetente több mint 2800 ülőhelyet kínál a két város között.

Egy fiatal nő a magyar halálos áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt balesetnek - mondta a lisszaboni magyar nagykövetség munkatársa. Fürjes Róbert az M1-nek arról számolt be: a hivatalos információk szerint vizsgálatot rendeltek el a 200 éves fa kidőlése miatt. A lisszaboni magyar nagykövetség minden segítséget megad a tragédiában érintett hozzátartozóknak. A Portugáliához tartozó Madeira szigetén 13-an meghaltak és több mint 50-en megsérültek egy vallási ünnepségen, amikor az összegyűltekre dőlt a fa a szabadtéri kegyhelyen. Madeira regionális kormánya háromnapos gyászt hirdetett. Helyi lapértesülések szerint a 200 éves tölgyfát már 3 éve veszélyesnek minősítették a hatóságok.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

Szakértő: nincs ki megértesse a németekkel, hogy ennyire képes most az ország

A Verdi szakszervezet figyelmeztető sztrájkja miatt közlekedési leállás van Németországban, az állam kára akár euró-százmilliókra is rúghat. Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója szerint az alapvető problémát az jelenti, hogy Németországban jelenleg nincs olyan politikai erő, amely képes megértetni a munkavállalókkal azt, hogy az ország teljesítőképessége elérte a határát.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×