Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
318.04
bux:
127248.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Milliárdokat különített el a kormány egy fontos céljára

Milliárdokat különített el a kormány egy fontos céljára

A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére - áll a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban.

A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány.

A döntés értelmében 2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltött fiataloknak. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.

Magyar állampolgárok esetén a felsőfokú felvételi eljárásban figyelembe vehető, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből tett vizsgák díját térítik vissza. A felsőoktatási törvényben meghatározott nem magyar állampolgárok esetén az állampolgárságuk szerinti ország hivatalos nyelvétől, nyelveitől eltérő, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből, illetve magyar nyelvből tett vizsga számít.

Ha a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként - de még a 35. életév betöltését megelőzően - szerzi meg, akkor az időben második részvizsga díját térítik meg.

A kormányhatározat megbízta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy augusztus 31-ig készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat.

Annak érdekében, hogy az első emelt szintű nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítése adómentes bevételnek minősüljön, a kormányhatározat felhívta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse elő a személyi jövedelemadóról szóló törvény ennek megfelelő módosítását.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×