Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
322.31
bux:
126544.76
2026. február 24. kedd Mátyás
Milliókért cserébe házi őrizetbe került a Szentendrei úti gázoló

Milliókért cserébe házi őrizetbe került a Szentendrei úti gázoló

Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán

A bírósági tájékoztatás szerint a még múlt héten született végzés ellen az ügyészség fellebbezett, a törvényszék azonban hétfőn helyben hagyta a döntést.

A gyanúsított előzetes letartóztatását március 20-án rendelték el, azt egyszer meghosszabbították, július 20-áig.

Az ügyészség a múlt héten a szökés veszélyére hivatkozva kérte a kényszerintézkedés fenntartását, míg a férfi ügyvédje óvadék ellenében kérte házi őrizetét. A férfi igazolta, hogy bejelentett lakcíme van, ahol a hozzátartozói befogadják, és az ingatlan alkalmas a házi őrizet végrehajtására.

A védő jelezte, hogy bár

a férfi édesanyjának komoly anyagi megterhelést jelent az óvadék kifizetése, de vállalja azt.

Az ügyvéd kifejtette: az óvadék kiszabása kellő visszatartó erejű a szökés megakadályozására, ugyanis ha a férfi megszökne, akkor az a családja megélhetését sodorná veszélybe.

A törvényszék megállapította, hogy az ügyészi és a védői indítvány is alapos, ugyanakkor megjegyezte: bár fennáll a szökés veszélye, a bíróságnak mindig vizsgálnia kell enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségét. Ezért úgy döntött, hogy a gyanúsított ismert jövedelmi és vagyoni helyzetét meghaladó óvadék kiszabása, valamint mozgásának nyomon követő eszközzel történő ellenőrzése a házi őrizet ideje alatt megfelelő intézkedés.

A bíróság szerint valószínűsíthető, hogy az előírások megszegésével járó jogkövetkezmények miatt a gyanúsított eleget fog tenni a megjelenési kötelezettségének. Megjegyezte továbbá, hogy a férfi a hosszabb rehabilitációt igénylő egészségi állapota miatt is helyhez van kötve.

A bíróság az óvadék összegét 7 millió 300 ezer forintban határozta meg.

Ha a férfi megszegi a házi őrizet szabályait, vagy idézés ellenére ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető és elrendelhető az előzetes letartóztatása. Ha idézés ellenére nem jelenik meg, a távolmaradását nem igazolja és ezért a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatását, akkor elveszíti a jogát az óvadék összegére.

Az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja a férfit.

A baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eladási hullám söpört végig tegnap az amerikai tőzsdéken, a hangulatot rontották Donald Trump hétvégén bejelentett vámintézkedései, melyeket az után hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Ezt követően az ázsiai piacokon vegyes mozgásokat lehetett látni, a befektetők óvatosabbá váltak az újabb amerikai vámfegyegetések miatt. Európában ugyancsak iránykereséssel indulhat a nap. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntésére szegeződik a tekintet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×