Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Tarlós vizsgálatot rendelt el a BKK ügyében - hírösszefoglaló

Tagja marad a Nemzetközi Úszó Szövetség nyolctagú végrehajtó bizottságának Gyárfás Tamás. Vizsgálatot rendelt el a főpolgármester a BKK online értékesítési rendszerének bevezetésekor kialakult helyzet tisztázására. Nemzetközi összefogással segít a júniusi viharok károsultjainak a Magyar Vöröskereszt. A nap legfontosabb hírei július 23-án.

Tagja marad a Nemzetközi Úszó Szövetség nyolctagú végrehajtó bizottságának Gyárfás Tamás. A magyar sportdiplomata a FINA alelnöki pozícióját nem tarthatta meg, mert az európai kontinens alelnöke automatikusan a szombati elnökválasztáson vesztes olasz Paolo Barelli lett, de a mostani felkérés alapján így is a szervezet legszűkebb vezető testületében folytathatja munkáját 2021-ig. Gyárfás Tamás az InfoRádiónak elmondta: a funkció nemcsak neki, hanem a magyar sportirányítás szempontjából is kiemelten fontos.

Magyarország eddig sikeresen vizsgázott a vizes világbajnokságon - jelentette ki a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója. Szántó Éva elmondta: a versenyeket, több mint 180 ezer néző tekintette meg a helyszínen, rendkívül népszerű volt a szinkronúszók városligeti helyszíne, de a vízilabda-mérkőzések is csaknem telt ház előtt zajlottak. Az úszók előfutamait már több mint tízezren szurkolták végig.

Vizsgálatot rendelt el a Budapesti Közlekedési Központ online értékesítési rendszerének bevezetésekor kialakult helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester. Dabóczy Kálmán, a közlekedési cég vezérigazgatója a szükséges információk átadására szólította fel a rendszert kifejlesztő és üzemeltető T-Systems vezetőjét. Kaszás Zoltán vezérigazgató jelezte: a vállalat együttműködik a vizsgálatban. A Demokratikus Koalíció szerint a BKK-nak a hibák elhárításáig le kellene állítania elektronikus jegy- és bérletvásárlási rendszerét. Az LMP a BKK vezérigazgatójának menesztését követeli.

A különböző külső veszélyekkel szembeni félelmeket vizsgálta a Vasárnapi Hírek megbízásából készült kutatásában a Publicus Intézet. A válaszadók leginkább egy nagy nemzetközi kibertámadás, érkező járvány és egy nagylétszámú menekültáradat bekövetkeztét látják valós veszélynek. Többen gondolják úgy, hogy a magyarok külföldre vándorlása nagyobb probléma, mint a menekültek érkezése. A válaszadók háromnegyede szerint túl sok a hirdetés Soros Györggyel kapcsolatban, és majdnem ennyien gondolják azt is, hogy ez pénzkidobás.

Nemzetközi összefogással segít a júniusi viharok károsultjainak a Magyar Vöröskereszt. Nagy Gábor, a szervezet főigazgató-helyettese az M1-en közölte: a héten érkezett meg 24 millió forint a Nemzetközi Vöröskereszt katasztrófasegélyezési alapjából. A júliusi viharok 230 házat rongáltak meg. Több mint 1.300 károsult van főleg Északkelet- és Közép-Magyarországon.

Megjelent az első egységes csomagolású cigaretta a dohányboltokban Magyarországon. Az új márka csomagolásán már nincsenek védjegyek, grafikai szimbólumok és képi megjelenítések. A jogszabályváltozás elegendő időt ad a régi csomagolású dohánytermékek kivezetésére.

Teherautókat és autóbuszokat ellenőriz a jövő héten a rendőrség. A hatóságok elsősorban a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, valamint a beutazás, belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják. Az ellenőrzés kiterjed az embercsempészetre, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, továbbá a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is.

Dél-Korea végzett az első helyen az 58. nemzetközi matematikai olimpián. A megmérettetésen 111 ország 600 résztvevője vett részt. A magyar csapat két arany-, egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett és összesítésben a 22. lett.

Horvátországban vélhetően aknák robbantak fel egy erdőtűz miatt. A hatóságok összesen 34 detonációt jegyeztek fel. A tűz Montenegróból terjedt át Dubrovnik közelében olyan horvát területre, amely a kilencvenes években dúló délszláv háború egyik frontvonala volt. A horvát hatóságok úgy tudták, hogy a terület már mentes az aknáktól.

Venezuelában kétnapos sztrájkot szervez a jövő hétre az ellenzék. A Demokratikus Unió nevű ellenzéki pártszövetség szerdára és csütörtökre tervezi az akciót. Hétfőn és pénteken tiltakozó menet lesz. Az ellenzék célja, hogy megakadályozza a Nicolas Maduro elnök által kezdeményezett alkotmányozó nemzetgyűlési választást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását kérte Franciaország, Svédország és Egyiptom az izraeli-palesztin konfliktus miatt. A Reuters hírügynökség úgy tudja: a testület hétfőn ül össze az ügyben. A helyzet a jeruzsálemi Mecsetek terénél bevezetett új biztonsági előírások miatt éleződött ki. A héten palesztin tüntetők csaptak össze izraeli rendőrökkel, több ember megsebesült.

Japán északi részén 25 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a heves esőzések utáni áradások miatt. Számos folyó kilépett medréből, több mint száz épületet öntött el az ár, amely vasút vonalakat is megrongált. A viharokban eddig 25-en haltak meg.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×