Infostart.hu
eur:
375.89
usd:
318.92
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Közszolgákkal fotóztatják és listázzák a plakátokat

Közszolgákkal fotóztatják és listázzák a plakátokat

Új feladatkört kaptak a közszolgák a Népszava értesülései szerint. A lap úgy tudja, a napokban a járási kormányhivatalok dolgozóit – járásonként 2-2 embert – arra utasítottak, hogy fotózzák le a területükön lévő óriásplakátokat.

A Népszava értesülései szerint az akcióra nem vettek fel új munkaerőt, az eddig más területen dolgozókat vezényelték át:

volt, hogy szociális területen dolgozó hivatalnok kapott egy fényképezőgépet, hogy plakátokat fotózzon.

Az óriásplakátokról három fotót kell rögzíteniük. Egyet magáról a plakátról, egyet a környezetéről és egyet, amin látszik a közzétevő. Ezek után jegyzőkönyvet vesznek fel a látottakról, amit tanúval ellenjegyeztetnek.

A kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökség a Népszava megkeresésére közölte:

a kormányhivatalok csak a „településkép védelméről” szóló törvényben meghatározott feladatukat végzik.

A lap hozzátette: a településkép védelméről szóló törvény módosítása, valamint annak végrehajtási rendelete mindössze öt napja lépett életbe.

Közszolgákkal fotóztatják és listázzák a plakátokat

A lap hivatali forrása elmondta, bár minden kültéri reklámhordozót lefotóznak, nyílt titok, hogy az akció célja a politikai célzatú óriásplakátok, illetve az ilyen hirdetésnek helyet adó felületek lajstromozása.

A törvény végrehajtási rendelete nem írja elő a hivatalnak, hogy fényképes listát vezessen a területükön található reklámhordozókról, csak annyit rendel, hogy a reklámhordozó helye szerint illetékes kormányhivatal feladata a szabályok betartatása, amihez a közterület fenntartók segítségét is igénybe vehetik.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×