Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Megszólalt a Szinyei igazgatója

Nem számított pályázatának elutasítására Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium ideiglenesen marasztalt igazgatója – derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.

Tóth Gábor Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, egyedüli jelentkezőként indult a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatói posztjáért, ezért is érte hideg zuhanyként az, hogy elutasították a pályázatát. Hozzátette, soha nem kapott jelzést, hogy bárki elégedetlen lenne a munkájával. Nem érti a történteket, és mint mondta, folyamatosan azon jár az esze, miben lehet hibás.

„Állandóan az motoszkál bennem, miért van, hogy a véleményezők értékelését figyelmen kívül lehet hagyni, és

indoklás nélkül bármi megtehető.

Hiányolom, hogy a törvényi környezet lehetővé teszi: egy ilyen nagy volumenű döntést ne kelljen indokolni. A közoktatásban pedagógiai-szakmai érveket kellene felvonultatni. Ha ez megvan, az ember tudomásul veszi a döntést, ennek hiányában viszont minden esetleges és kiszámíthatatlan.”

Balog Zoltán miniszter a pályázat visszavonása után, a veronai tragédiát követő speciális helyzetre, valamint az igazgató neki írt levelére való indoklással mégis meghosszabbította Tóth Gábor megbízatását. Az igazgató vállalja a feladatot, mert mint mondta, elsődleges számára az intézmény nyugalmának biztosítása. Úgy fogalmazott, ha egy év múlva újra kiírják a pályázatot, újra beadja a jelentkezését - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Tóth Gábor pályázatának visszautasítását nem indokolta.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×