Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Július 16-ig csak az államkasszának dolgozunk - lapszemle

július 16-án lesz az úgynevezett bruttónap Magyarországon, a számítások szerint ugyanis a magyar keresők éves fizetésének januártól e napig megkeresett hányada csupán az államkasszát vastagítja - hívja fel a figyelmet a pénzcentrum.

Idén megduplázták a praxispályázatokra szánt összeget, de egyelőre úgy tűnik, hogy milliókért sem kelendők az üres helyek – közli a Világgazdaság. A rendelkezésre álló keret több mint 1 milliárd forint. Március óta lehet pályázni arra a több mint 500 helyre, ahol évek óta nincs háziorvos vagy fogorvos, ám eddig csak 46 pályázat érkezett be.

Szeptembertől 15, majd januártól újabb 15 százalékkal emelkedik a vízügyi igazgatóságokon dolgozók bére – tudta meg a Magyar Idők. A következő napokban az emelés differenciálásáról döntenek, valamint arról, hogy demonstrálnak-e a munkavállalók a közszolgákkal közösen. Ugyanakkor a szakszervezetek szerint a Magyar Államkincstár dolgozói, valamint a vízügy munkavállalóinak bérrendezését követően hamarosan a felzárkóztatásból eddig kimaradt közalkalmazottak és köztisztviselők fizetése is rendeződhet.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy siralmas a képzőművészeti egyetem állapota, a főépület jó ideje „kifeketéllik” a korábban felújított Andrássy úti épületek közül, de lepotyognak lassan Lotz Károly falfestményei is. Csanádi Judit rektor a lapnak nyilatkozva úgy látta, hogy az intézményt nem csak az egyetemfelújítási hullám éri el lassabban, hanem évtizedek óta alul volt finanszírozva.

A Portfolio arról ír, hogy ötszörös áron rendezi Magyarország a pénteken kezdődő vizes vb-t. Az esemény szervezőit eddig is sok kritika érte a több mint 130 milliárd forintra emelkedett költségek miatt, ám a portál szerint mindez azért is érdekes, mert Mexikó azért lépett vissza a szervezéstől, mert már a 100 millió dolláros, tehát mintegy 27 milliárd forintos költségeket is sokallta.

A napi.hu-n Magyarország élelmiszermérlegéről olvashatnak, vagyis arról, hogy mennyit és mit esznek és isznak a magyarok. A legfrissebb adatok alapján csökkent hazánkban a szeszfogyasztás, húsból viszont több fogy.

A Pénzcentrum.hu arra emlékezteti olvasóit, hogy július 16-án lesz az úgynevezett bruttónap, vagyis az adószabadság napja Magyarországon, a számítások szerint ugyanis a magyar keresők éves fizetésének januártól e napig megkeresett hányada csupán az államkasszát vastagítja. Nagyrészt azért csak ilyen későre teszik a számítások e fordulópontot, mert Magyarországon az uniós átlagnál jóval magasabbak a munkabéreket sújtó terhek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×