Infostart.hu
eur:
390.53
usd:
331.53
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Több autópálya bővülhet

Több nagy vasúti beruházást is jóváhagyott a kormány - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. 2021-22-re megújulhat a Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Budapest-Rákos-Hatvan közötti vasútvonal is.

Emellett döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről. Ennek részeként a tervek szerint gyorsvasúttal kötik össze Szegedet és Szabadkát, korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged közötti vasúti pályát, Szeged és Hódmezővásárhely között pedig villamosvasutat építenek - mondta Lázár János.

Beszámolt arról is, hogy az M1-es és M7-es autópályák teljes szakaszát teljes szakaszát ki kell bővíteni kétszer három sávosra, emellett ezt az M5-ös Kecskemétig tartó szakaszánál is meg kell vizsgálni. A miniszter szerint ez a következő évek egyik legfontosabb közlekedésfejlesztési beruházása lehet, ezeken a szakaszokon a forgalom miatt lehet érdemes bővíteni.

Biztonság

Orbán Viktor miniszterelnök azt az elvárást fogalmazta meg a kormány tagjainak, hogy Magyarország kerüljön a világ 10 legbiztonságosabb országa közé - közölte Lázár János.

A tárcavezető idézte azt a friss felmérést, amely szerint a vizsgált 163 országból Magyarország ma a 15. a biztonságot illetően, amit nagy sikerként értékelt, hiszen ez azt jelenti, hogy Magyarország már most is a világ egyik legbiztonságosabb állama. Ez megerősíti a kormány elmúlt években végzett munkáját, amelynek középpontjában az emberek biztonsága, megvédése áll, a 2006 és 2010 közötti időszaknak ugyanis a közbiztonság helyzete volt az egyik legsúlyosabb deficitje - mondta Lázár János. Hangsúlyozta, a kabinet teljesítette az állampolgárok megvédésére vonatkozó programját, az elkövetett bűncselekmények száma jelentősen visszaesett.

Migráció

A határvédelemről szólva a Miniszterelnökség vezetője szintén a sikeres megvalósítást emelte ki, kijelentve: csak az az európai ország lehet sikeres, amely biztonságos, a kontinens pedig csak akkor lehet biztonságos, ha képes megvédeni a határait.

Ismét azt mondta, a magyar kormány szerint nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt. Lázár János szerint a következő egy évben az európai határok megvédése lesz a legfontosabb feladat.

A miniszter a határok védelmének megerősítése mellett szorgalmazta azt is, hogy az Európába tartó embereket már Líbiánál szűrjék meg. Ha ugyanis Afrika irányából folytatódik az ilyen ütemű bevándorlás, az érdemben fogja befolyásolni Európa biztonságát - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy Dél-Európában már most sokat romlott a biztonsági helyzet.

Szerinte egyébként amíg Németország nem vesz részt afrikai országok konszolidációjában, addig nem lesz érdemi elmozdulás Afrika helyzetében, Európában ugyanis csak Németországnak van annyi pénze, amennyivel Afrika érdemben stabilizálható.

A tárcavezető közölte, hogy személyes véleménye szerint aki az illegális bevándorlókat beengedi Európába, az az antiszemitizmust hozza be a kontinensre.

A miniszter nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy veszélyben lehet-e Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása. Mint mondta, régóta előkészített találkozóról van szó, amelyet kapcsolaterősítőként, jövőbemutatóként, a két ország kapcsolatait erősítőként vezetett fel.

Lázár Jánost faggatták az Európa Tanács delegációjának tranzitzónában tett látogatásáról is. Elmondta: Magyarország készen áll arra, hogy az általa létrehozott rendszereket bemutassa, azok jogszerűségéről meg van győződve és tiszta lelkiismerettel áll bármilyen vizsgálat elé. A kormány meg akarja győzni a testületet, hogy a megoldások összeegyeztethetők a nemzetközi szerződésekkel, az európai joggal - tette hozzá, jelezve: a kiskorúakra vonatkozó kifogások miatt a kormány módosításokat hajtott végre, az állam gondoskodik az érintettekről.

Címlapról ajánljuk
A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
Elege lett a nagyhatalomnak a szomszédjában tomboló polgárháborúból: beavatkozott és ezzel hirtelen minden megváltozott

Elege lett a nagyhatalomnak a szomszédjában tomboló polgárháborúból: beavatkozott és ezzel hirtelen minden megváltozott

A 2021-ben kirobbanó mianmari polgárháborúról sokáig úgy tűnt, hogy végül a katonai junta teljes összeomlásáig fog tartani. A kisebb frakciókra szakadt, gyakran vallási vagy etnikai alapon szerveződő lázadók folyamatosan szerezték meg a legfontosabb területeket, ez pedig már magát a rezsim túlélését fenyegette. Az ellenállók a kulcsfontosságú útvonalakon terjeszkedtek elsősorban, ez pedig az elsődleges bevételeitől vágta el a kormányt. A helyzet már a szomszédos Kína szemét is csípte, ez pedig lényeges változást hozott a konfliktusban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×