Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
322.08
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Vitézy Dávid: Demszkyék pontosan tudták, mi folyik a metróberuházás körül

A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.

Vitézy Dávid - aki 2010 és 2014 között a Budapesti Közlekedési Központ vezetője volt, jelenleg a közlekedési múzeum főigazgatója - azt mondta: már 2008-ban lehetett tudni, hogy összeférhetetlenség áll fenn a kivitelezőkkel való összejátszás miatt az Eurometro Kft. esetében, amely a főváros nevében a kivitelezőket irányította, a teljesítéseket leigazolta, valamint a közbeszerzéseket előkészítette.

Hozzátette, lehetett azt tudni, hogy erről Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes és a BKV akkori vezetése tudott.

A visszaélések ismertek voltak, a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy ezeket "szőnyeg alá söpörje" - jelentette ki.

A munkacsoport szerdán a BKV Zrt. 2007 és 2010 közötti felügyelőbizottsági tagjai közül ötöt hallgatott meg. A testület tizenkét embert hívott meg az ülésére.

Vitézy Dávid a szerdai ülésen elmondta: számos olyan kérdés került elő a felügyelőbizottság akkori ülésein, amelyek "szorosan kötődnek az OLAF-jelentéshez". Ezekből levezethető az, hogy az akkori városvezetés 2007-ben és 2008-ban olyan információknak a birtokában volt, amelyeket most, mintegy tíz évvel később az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapít.

Közölte, akkor "minden érdemi" döntés a 4-es metró beruházásával kapcsolatban a Városházán, a főpolgármesteri kabinetülésen és a projektirányító bizottság ülésein született meg.

Vitézy Dávid kitért arra is, annak ellenére, hogy sok információt elrejtettek előlük, milliárdos visszaéléseket tudott megakadályozni akkoriban a felügyelőbizottság. Javaslatára kezdtek el vizsgálni egyes tanácsadói szerződéseket - jegyezte meg.

Vitézy Dávid szégyenteljesnek nevezte, hogy közérdekű adatokat tartalmazó dokumentumokat csak titokszobában nézhettek meg, hogy lássák, "mire fizetnek ki óriási pénzeket". Mint mondta, ha valamilyen visszaélés merült fel, akkor a felügyelőbizottság tagjainak többsége a városvezetéssel együttműködésben mindent megtett azért, hogy ezeket "eltussolja".

Az ülésen megjelent többi felügyelőbizottsági tag megerősítette a Vitézy Dávid által elmondottakat. Schumacher Ferenc azt mondta, hogy Vitézy Dávid kezdeményezett vizsgálatokat, amelyeket a munkavállalók képviselői támogattak.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) Csepel polgármestere, a testület elnöke az ülést követően kijelentette: sokkal "durvább" politikai irányítás alatt zajlott a metróberuházás, mint ezt eddig gondolták.

Kiderült, hogy hiába volt a BKV és DBR Metró Projekt Igazgatóság, a "valós és érdemi döntéseket egy politikusokból álló testület hozta meg, ahol Hagyó Miklósnak is kiemelten fontos szerepe volt". Ez a testület a projektirányító bizottság volt - mondta.

  • A Fővárosi Közgyűlés február 22-én döntött az OLAF-jelentéshez kapcsolódóan a korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról.
  • A munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek. 
  • Az öttagú testületnek a jelentést szeptember 30-áig kell elkészítenie.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×