Infostart.hu
eur:
380.47
usd:
322.76
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Tízmilliárdból számolnák fel a földutakat - lapszemle

A Magyar Idők úgy tudja, jelen állás szerint nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe. A Magyar Nemzet cikke szerint a rezsicsökkentés ellenére is nőtt a társasházak kintlevősége.

A Magyar Nemzetnek Riz Levente azt mondta, egyelőre legfeljebb 10 milliárd forintot kérnek a kormánytól Budapest külső kerületi földútjainak aszfaltozására. A XVII. kerület fideszes polgármestere párttársával együtt, aki józsefvárosi kollégája is, egy hete Budapest egyik legnagyobb problémájaként mutatta be, hogy a fővárosban – számításaik szerint – 313 kilométernyi földút van. A fővárosi Fidesz ezért pártprogrammá is emelte e helyzet felszámolását, pontosabban a poros utak leaszfaltozását.

A Magyar Idők úgy tudja, jelen állás szerint nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, az egyes tárcák vidékre helyezésének ötlete pedig elhalt. A Miniszterelnökség komplexuma épül, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium készül még a Várba költözésre. A királyi palota épületegyüttesének megújítása is folyamatban van.

A Magyar Nemzet cikke szerint a rezsicsökkentés ellenére is megháromszorozódhatott a társasházak kintlevősége az elmúlt néhány évben. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke úgy véli, a 2015 végén készült mintavételes felmérése szerinti 9,5-10,5 milliárd forint kintlevőség valószínűleg tovább növekedett. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke szerint ugyanakkor nem ennyire magas az elmaradások összege, de egyre többen nem fizetik be a közös költséget.

A Magyar Időkben arról olvasni, hogy több mint ötezer nyugdíjaskorú orvos, ápoló kapott mentességet az elmúlt négy évben, amióta hatályban van a „munka vagy nyugdíj” szabály. A lap úgy tudja, az egészségügy egyre súlyosabb munkaerőhiánya miatt nemcsak az ágazat érdekképviselői, de vezetői is szükségesnek tartanák az intézkedés felülvizsgálatát.

A Világgazdaság arról ír, feltételezhető, hogy az év első negyedében megugró részmunkaidős foglalkoztatottak között vannak olyanok is, akiket csak "papíron", a minimálbér emelése miatt soroltak át. A nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma szokatlanul nagy mértékben, 4,6 százalékkal 301 ezerre nőtt. Leginkább az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben, valamint a vendéglátásban jellemző, hogy több a részmunkaidős.

A Portfolio cikke szerint tömegével csúsznak az új lakás projektek, lesz, ami el sem készül. Az időbeli csúszásának komoly anyagi következményei lehetnek, ha ugyanis a ház végül csak 2019 után készül el, a vásárlás során már 27 százalék áfát kell fizetnie a vevőknek, hiába foglalózták le korábban az ingatlant. A Budapesti Lakáspiaci Riport által követett projektek esetében, a meghirdetett közel 15 400 lakás közül 6300 esetében már most módosult 1-2 negyedévvel az átadás dátuma, míg 1200 esetében már egyéves tolódást regisztráltak.

A napi.hu cikke szerint néhány év múlva pariba kerül egymással a szénnel és a nap-, illetve szárazföldi szélenergiával termelt elektromos áram ára. Nem csupán a szénerőműveket, de a gázzal működők egy részét is bezárják. Az áramtermelés költsége 40-60 százalékkal zuhan – részletek az Inforádió Üzleti reggeli című műsorában kilenc óra után.

A Világgazdaság arról ír, az Országos Betétbiztosítási Alapnál 2,7 milliárd forintnyi ki nem fizetett kártalanítás parkol, amiért nem jelentkeztek a betétesek. A jelenleg ki nem fizetett pénz majdnem fele, 1,3 milliárd forint a Buda-Cashhez köthető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×