Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.07
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Váratlan arcok az MSZP kampánycsapatában

Tóbiás Józsefet nevezte ki az MSZP kampányfőnökének Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Az MSZP kampányüzemmódba kapcsol, ennek jegyében Botka László kampányfőnöknek Tóbiás Józsefet, a párt korábbi elnökét kérte fel.

Tóbiás felállít egy kampányigazgatóságot, amely a pártot és a miniszterelnök-jelölt kampányát irányítja majd a következő hónapokban. Az Index információi szerint ebbe a csapatba bekerül Molnár Zsolt, aki a 2014-es vesztes választási kampányban volt az MSZP kampányfőnöke. Felkérése azért is váratlan, mert a tavalyi pártelnöki harcban része volt abban, hogy Botka ne legyen választmányi elnök, Tóbiás pedig elnök.

Szintén a csapat tagja lesz Baja Ferenc, aki 1994 és 1998 között környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter volt.

Tóth Bertalan frakcióvezetőt is felkérte Tóbiás. A portál szerint az ő beválogatása nem meglepő.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×