Infostart.hu
eur:
378.5
usd:
321.42
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Nyári kedvezményekkel érkezik az új vonatmenetrend

A hétvégén a vonatok már a nyári menetrend szerint közlekednek, amely egészen augusztus 27-ig érvényben marad. A Balatonhoz utazók és a diákok számos kedvezményt vehetnek majd igénybe - mondta el az InfoRádiónak Kazai Katalin, a MÁV-START Zrt. értékesítési igazgatója.

A legfőbb változás a meghirdetett menetrend betartása, a vonatok pontossága, ugyanakkor az utasok új típusú jegyekkel is találkozhatnak a nyári időszakban - mondta el az InfoRádiónak a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója.

Kazai Katalin példaként említette

az e-Balaton és az e-Velence teljesen elektronikus jegyeket,

amelyeket az utasok a menetrendben @ jellel ellátott vonatoknál vehetnek igénybe és ezeknek a használatával a vonatjegy árából 15 százalékos kedvezmény kapható.

A másik újítás a Balaton bérlet, illetve az úgynevezett balatoni füzetjegy, ami 10 darab jegyből áll.

Ez utóbbit egyszerre akár több utas is használhatja.

Az értékesítési igazgató közölte: a Balaton bérlet a fővárosban élőket célozza, ugyanis Budapest és a Balaton közti utazáshoz lehet igénybe venni.

A diákok számára idén is elérhető a Vakáció bérlet

(15, 30, 60 vagy 90 napra), amelyet a diák igazolvánnyal rendelkezők az ország bármely pontján felhasználhatnak, a MÁV-Start és a GYSEV teljes belföldi hálózatán.

Kazai Katalin szólt arról is, hogy az előző évekhez hasonlóan a Balaton északi partjára idén is a Tekergő gyorsvonatokkal, a Kék hullám és a Piroska sebesvonatokkal, a déli partjára pedig a Balaton express vonatokkal, a Déli/Parti és a Siófok Flirt sebesvonatokkal lehet utazni.

A Balaton északi partjára a legolcsóbban a Tekergő gyorsvonattal utazhatnak

az érdeklődők, ugyanis erre a járatra nem kell gyorsvonati pótjegyet váltani, ráadásul ezek a vonatok nagy kapacitású kerékpár kocsikkal közlekednek.

Június 16-án ideiglenesen átadják a forgalomnak az egyébként 2018-ig felújítás alatt álló dél-balatoni vonal Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy, valamint a Fonyód-Kaposvár közti szakaszokat is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×