Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
321.55
bux:
133401.48
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Négynapos üléssel zárja az Országgyűlés a tavaszi ülésszakot

Négynapos üléssel zárja az Országgyűlés a tavaszi ülésszakot

Mind a négy nap várhatók szavazások, a képviselők egyebek mellett elfogadhatják a jövő évi költségvetést, és az idei büdzsé módosítását, valamint szavaznak a civil szervezeteket érintő kormánypárti tervezetről és a kampányidőszakon kívüli politikai plakátok tilalmáról.

Hétfőn 10 órától, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az Országgyűlés ülése, amit a jövő évi költségvetéshez és az idei büdzsé átírásához benyújtott módosító javaslatok záróvitája követ, majd nagyjából délután kettőkor szavaz is a Ház e módosításokról.

A határozatokat az interpellációs blokk és a kérdések órája, illetve a keddi szavazások előkészítése követi.

Kedden nagyjából déltől összesen 19 előterjesztésről szavaz az Országgyűlés, így elfogadhatják a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát célzó kormánypárti javaslatot, amelynek esetében a Fidesz elfogadta a Velencei Bizottság ajánlásait és beépítette a tervezetbe, ám az érintett szervezeteknek továbbra is minden olyan kiadványukon szerepeltetniük kell a „külföldről támogatott” jelzőt ami a sajtótörvény hatálya alá esik.

Szavaznak emellett a Magyar Honvédség további, az Iszlám Állammal szembeni szerepvállalásáról szóló határozati javaslatról és rábólinthatnak a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását lehetővé tévő kormánypárti javaslatra is.

Szerdán újabb határozatok várhatók, ezek között kerül napirendre a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásának indokával benyújtott kormánypárti módosítás, amely megtiltaná, hogy a pártok piaci ár alatt kapjanak plakáthelyeket, sőt legutóbbi kiegészítése értelmében a kampányidőszakon kívül a pártoknak és a kabinetnek is megtiltaná a plakátolást.

Csütörtökön délután 3 órától ismét összeül a Ház, ekkor tartják a képviselők az idei költségvetés – minimálbéremelés és a társasági adó csökkentése miatti – módosításának, valamint a jövő évi költségvetésnek a zárószavazását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Egyműszakos működésre áll vissza a mecédes magyarországi szupergyára

Egyműszakos működésre áll vissza a mecédes magyarországi szupergyára

Úgy tűnik, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egyszerre zajlik nagyszabású beruházás és látványos termelés-visszafogás, miközben a vállalat és a kormány továbbra is sikertörténetként kommunikálja a fejlesztéseket. Az ellentmondásos helyzetre az ad okot, hogy a 24.hu információi szerint az üzem egyes területein 2026 elején egyműszakos munkarendre álltak át, ami a dolgozók tapasztalatai szerint jelentős kapacitáscsökkenést takar, noha a hivatalos kommunikáció ezt átmeneti, technológiai okokkal magyarázza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×