Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
325.07
bux:
145935.41
2026. november 3. kedd Győző

97 milliárddal több jut jövőre az oktatásra

A 2018-as költségvetés 97 milliárd forintos többletforrást biztosít az oktatási ágazatnak - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a szocialisták kormányzásának utolsó évében elfogadott büdzséhez képest 2018-ban több mint 550 milliárd forinttal jut több az oktatás teljes területére.

Az államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a teljes oktatási költségvetés több mint a GDP másfél százalékával lesz nagyobb jövőre, mint 2010-ben volt.

A többletforrások fontos részét jelenti a digitális fejlesztésre szánt 35 milliárd forint, hiszen minden osztályterembe eljuthat a szélessávú internet, hozzáférhetővé válnak a legkorszerűbb tudást közvetítő digitális tartalmak - jegyezte meg.

Rétvári Bence fontosnak nevezte azt is, hogy tovább emelkednek a diákok ingyenes étkeztetésének forrásai.

A jövő évi költségvetésben minden eddiginél magasabb összeg, 79 milliárd forint szerepel erre a célra, 50 milliárd forinttal több, mint a szocialisták utolsó költségvetésében - fejtette ki, hozzátéve, ez az alapja annak, hogy minden rászoruló az iskolaidő mellett a tavaszi, nyári, őszi és téli szünetben is ingyenes étkezéshez juthasson.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy idén szeptembertől "begyorsul" az ingyenes tankönyvprogram, amelynek eredményeként az összes felsős évfolyam, valamint a 9. évfolyam is térítésmentesen kapja meg a kiadványokat.

Rétvári Bence közölte, az idén folytatódik a pedagógusok béremelési programja, ami reményeik szerint tovább növeli a tanárok motiváltságát és a pályán tartja a legjobbakat.

Az államtitkár tájékoztatása alapján jövőre a tan- és tornaterem-építési program is felpörög 3 milliárd forintos költségvetési, valamint további uniós támogatásokból.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×