Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
320.75
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Ezért vagyunk betegek, mégsem figyelünk eléggé az elhízásra

Ezért vagyunk betegek, mégsem figyelünk eléggé az elhízásra

Tízéves a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság, amely ebből az alkalomból kongresszust és gálaestet is tart pénteken Budapesten - mondta az InfoRádióban Bedros J. Róbert, a szervezet elnöke, a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság tíz éve alakult, a mostani, tizennyolcadik kongresszusa az Elhízás sokszínűen címet kapta – mondta el Bedros J. Róbert.

„Eddig munkásságunk összefoglalása, értékelése is ez a kongresszus. Örömteli bejelentésünk, hogy a szerkesztésünkben

megjelent Magyarországon az első klinikai obezitológiai tankönyv,

amely remélhetőleg az orvos- és a rezidensképzésben is fontos szerepet fog játszani.”

A kongresszuson átadják a Bedros J. Róbert által alapított Egészséges életért díjakat is. A tudomány, művészet, sport és társadalmi szerepvállalás kategóriák mellett idén az orvostudomány területén végzett tevékenységéért Merkely Béla kapja meg az elismerést – mondta a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke. Hozzátette, a kongresszus témái az egészségügy minden területét felölelik és az előző évekhez hasonlóan az elhízástudományi szakma kiválóságai tartanak előadást.

Ezért vagyunk betegek, mégsem figyelünk eléggé az elhízásra

„A témakörök az elhízástudományt és határterületeit is érintik, hiszen

az elhízás az ember minden részét érintheti, minden betegséghez társul és kapcsolódik.”

Bedros J. Róbert kiemelte, szeretnék felvállalni az extrém súlyos, 250 kiló feletti, betegek országos ellátását is.

„Olyan kórtermeket szeretnénk kialakítani, ahol az ő hidraulikus mozgatása és a műtőasztalok teherbírása is megoldott. Bízunk abban, hogy ehhez kormányzati támogatást kapunk.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×