Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Veronai buszbaleset: a családok panaszai után megszólalt a biztosító

A szülők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a biztosító által felajánlott összeg méltatlan.

A Groupama Biztosító Zrt. a veronai baleset károsultjai és hozzátartozói számára kifizette a kártérítéseket azokban az esetekben, ahol meghatározható volt a kárösszegek nagysága és beérkeztek a kiutaláshoz szükséges dokumentumok is - közölte az autóbusz kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság szerdán.

Előzmény

A 24.hu írt arról, hogy a biztosító által a családok kárpótlására kiutalt összeg a szülők szerint méltatlan volt, ezért ezt nem fogadták el.

Az ajánlat a következő volt: egy elveszített gyermek után a család szülőnként hatmillió, testvérenként hárommillió, nagyszülőként pedig egymillió forintot kap. Ennek eddig még csak részleteit utalták ki.

A biztosító a tragédia után néhány héttel előleg gyanánt utalt át egymillió forintot a károsultaknak, míg az általuk egyoldalúan felajánlott összeget májusban, a múlt héten küldték meg. Miközben hónapokkal korábban kormányszinten egyeztettek arról, hogy a hozzátartozóknak minél hamarabb, családonként kell egy nagyobb összeget kiutalni.

A biztosító közleménye szerint a már benyújtott poggyászkárok, illetve a felmerült költségek, dologi károk megtérítését folyamatosan rendezte a biztosító. A jogszabályoknak megfelelően az elhunytak valamennyi közeli hozzátartozója - szülők, testvérek és nagyszülők - részére úgynevezett sérelemdíjat is fizetett a biztosítótársaság. A súlyosan sérülteknél egészségi állapotuk alakulásától függően határozzák majd meg a sérelemdíj végleges nagyságát, de az előlegeket már számukra is kifizették.

A társaság már megtérítette, illetve folyamatosan téríti a tartós gyógykezelésre szoruló sérültek egészségi állapotával összefüggő többletkiadásokat. Mindezeken felül a biztosító sérelemdíjat fizetett, illetve fizet majd ki azok számára is akik könnyebb sérülést szenvedtek és akiknek egyáltalán nem volt fizikai sérülése.

A kifizetett kárösszegek nagyságát ugyanakkor a biztosító nem közölte.

A 24.hu friss cikkében azt írta, hogy a Groupama szerint az érintetteknek fizetett sérelemdíjak, tekintettel a baleset különösen tragikus körülményeire,

a magyar gyakorlatban meghatározott kártérítési összegek felső határán mozognak.

  • A közleményben a biztosító megjegyezte az előbbieken kívül, hogy a biztosítótársaság a károsultakkal, az áldozatok hozzátartozóival továbbra is aktív párbeszédre törekszik, így az átutalt sérelemdíjaknál is biztosítja a lehetőséget a további egyeztetésre.
  • A közlemény szerint a baleset körülményeinek vizsgálata, és ezzel összefüggésben a jogi felelősség megállapítása még jelenleg is folyamatban van.

Tizenhét halálos áldozat

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×