Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

18 milliárd forint visszafizetésére kötelezheti Brüsszel Magyarországot - a nap hírei

Franciaországban beiktatták elnöki hivatalába Emmanuel Macront. Szerb turistabusz karambolozott az M0-ás szigetszentmiklósi szakaszán, egy ember meghalt, 19-en megsérültek.

A magyar kormánynak 18 milliárd forintot kellene visszafizetnie az unió számára az egységes monitoring- és informatikai rendszerrel összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt - jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Az Európai Bizottság jelentéstervezete szerint a vizsgálatok azt tárták fel, hogy az illetékes állami szervezetek 2003 és 2009 között a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon bízták meg a Welt 2000 Kft.-t annak az informatikai rendszernek a működtetésével, amely az előző uniós költségvetés 12 ezer milliárd forintos forrását kezelte. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt közölte: büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Welt 2000 Kft. ügyében.

A Brexit-tárgyalások okozta bizonytalanság miatt fél évvel, 2018 nyarára halasztaná a 2020 utáni uniós büdzsé átfogó tervének bemutatását a költségvetési biztos - értesült a Bruxinfo. Günter Öttinger egy konferencián úgy vélte: még soha sem volt annyira nagy szükség a régiók közötti fejlettségbeli különbségek mérséklését célzó kohéziós politikára, mint most, ezért küzdeni fog a jelenlegi támogatás megtartásáért. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Berlin és Bécs továbbra is a forrás mérséklését szeretné elérni.

A kínai államfővel és a miniszterelnökkel is tárgyalt Orbán Viktor kormányfő a Pekingben 28 állam- és kormányfő részvételével zajló nemzetközi fórumon. A szintén a kínai fővárosban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: az Egy övezet - egy út stratégia új gazdasági lehetőségeket jelent Európának. Pekingben több kétoldalú megállapodást is aláírtak, a kormány megkapta a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, az őszi, budapesti Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig elkészülhet a tenderkiírás.

Franciaországban beiktatták hivatalába Emmanuel Macron-t. Az új köztársasági elnök nem sokkal korábban átvette a hatalmat a leköszönő Francois Hollande-tól. A 39 éves új államfő kampányígéreteinek maradéktalan betartását hangsúlyozta államfőként mondott első beszédében. Azt mondta: új lendületet adna Európának emellett az alkotást, az innovációt helyezi tevékenysége középpontjába. Értesülések szerint az államfő hétfőn nevezi ki az új miniszterelnököt, kedden pedig kormányának tagjait. Emmanuel Macron hétfő délután Berlinbe látogat, ahol Angela Merkel német kancellárral folytat tárgyalásokat.

A részeredmények alapján kereszténydemokrata és liberális kormány alakulhat Észak-Rajna-Vesztfáliában. A németországi tartományt eddig a zöldekkel kormányzó szociáldemokraták történetük legrosszabb eredményével végeztek a második helyen. A 181 tagú tartományi gyűlésben az Angela Merkel vezette CDU 33 százalékos eredménnyel 66 mandátumhoz, az FDP 12 és százalékos eredménnyel 25 mandátumhoz jut. A Martin Schulz vezette SPD 31,5 százalékkal története legrosszabb eredményét érte el. Emiatt lemondott a tartomány miniszterelnöke.

Sebastian Kurz külügyminisztert választotta a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt vezetése a konzervatív párt új elnökének. Sebastian Kurz elmondta: a pártvezetés határozott a párt megújulásáról is. Az új elnök hétfőn találkozik Christian Kern osztrák kancellárral és javasolni fogja az előrehozott választás megtartását. A tervek szerint az előrehozott választásokat 2018 ősze helyett, idén kora ősszel rendezhetnék.

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, az ingyenességet a kormány a 9. évfolyamig kiterjeszti - jelentette be az oktatási államtitkár. Palkovics László szerint ez a legdrágább évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is meg kell vásárolni, amelyet a későbbiekben még több évig használnak a gyerekek.

Az Airbnb-hálózat magyar szállásadóinak több mint 80 százaléka, több bevételt szerzett annál, mint amennyit Magyarországon bevallott. Az adóügyekért is felelős államtitkár tájékoztatott: az ír adóhatóság adatai szerint 2015-ben az Airbnb-vel csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban, ők összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek. Tállai András hozzátette: a NAV támogató eljárásban tájékoztatja az adózókat a mulasztásról.

Pályakarbantartó teherautóknak ütközött egy szerb turistabusz az M0-ás autóút szigetszentmiklósi szakaszánál. A busz sofőrje meghalt, a kórházba vitt 19 ember közül kettőnek súlyos az állapota. A pályakarbantartók közül négyen sérültek meg könnyebben. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a busz eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a járművekkel. A baleset miatt több kilométeres torlódás volt az érintett szakaszon.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×